
Fotó: Psd.ro
A Duna-delta védelme nem képezheti alku tárgyát – így reagált csütörtökön Marcel Ciolacu, a legnagyobb kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke arra, hogy Klaus Iohannis államfő előző nap önmérsékletre és az Ukrajna bírálatától való tartózkodásra intette a romániai politikusokat a két ország között a Bisztroje-csatorna medermélyítései munkálatai kapcsán kitört vitában.
2023. február 23., 12:192023. február 23., 12:19
Ciolacu, aki a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti, májusban esedékes csere nyomán várhatóan akkortól a miniszterelnöki tisztséget tölti majd be, csütörtökön kijelentette: szó sincs kampányról, egyszerű román állampolgárként, nem pedig politikusként aggódik a Duna-deltában zajló munkálatok miatt.
– hangsúlyozta Ciolacu, aki szerint a román és az ukrán illetékeseknek a lehető leggyorsabban megoldást kell találniuk, és magyarázattal kell szolgálniuk a nyilvánosság számára.
Rámutatott: a pandémia idején is világosan el kellett volna például magyarázni mindent az oltásokkal kapcsolatosan, a jó és a rossz oldalukat is, mivel egy demokratikus társadalomban ez az eljárás.
Ciolacu szerint ez nem jelenti azt, hogy Románia nem támogatta humanitárius, gazdasági és katonai téren Ukrajnát, és azt sem, hogy a továbbiakban nem feladata a támogatás folytatása az ukrán győzelemig.
Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez, illetve annak kifejtéséhez.
A PNL szóvivője, Ionuţ Stroe ugyanakkor szintén csütörtökön arra figyelmeztetett: fel kell hagyni a Bisztroje-ügy átpolitizálásával és propagandatémává tételével, és úgy vélekedett, egyes témák eltorzított és pánikkeltésre alkalmas tálalása a nyilvánosság előtt nagyon káros.
A PNL szóvivője szerint az Ukrajnát bíráló megszólalások valójában az álhírekkel operáló orosz propagandát szolgálják, amelynek a célja a demokrácia elvének és a romániai polgárok biztonságérzetének a megingatása, illetve az, hogy kételyt támasszon az ország azon szövetségekhez való tartozásával szemben, amelyek elítélik a Putyin-rendszer emberiesség elleni bűncselekményeit.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti illetékesek közül nem mindenki gondolja úgy, hogy bírálni szükséges Ukrajnát a vitatott munkálatok miatt.
Azokra a kérdésekre, amelyek a Duna-deltán keresztül vezető, Ukrajna számára új fekete-tengeri kijáratot biztosító hajóútra vonatkoztak, Iohannis azt mondta: jogos a delta élővilágát féltő aggodalom. Szerinte azonban ebben az esetben inkább feltűnésre vágyó politikusok hangulatkeltéséről van szó, akiket nem annyira a környezetvédelem, mint inkább a jövő évi romániai választások foglalkoztatnak. „Nem hiszem, hogy ez a megfelelő alkalom arra, hogy bizonytalan adatok alapján támadjuk az ukránokat. Nekik nincs szükségük arra, hogy megszidják őket” – fogalmazott az államfő. Aki ezáltal gyakorlatilag elbagatellizálta a Bisztroje-csatornán az ukrán hatóságok által folytatott munkálatokat bíráló, a kormánykoalíció politikusai részéről is megfogalmazott nyilatkozatokat.
Ugyanakkor Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes szintén úgy vélekedett: a helyzet tisztázásáig az ukrán félnek le kell állítania a munkálatokat.

Bár Ukrajnának minden támogatást meg kell adni, Románia érdekeit kell előtérbe helyezni, ezért az ukrán félnek le kell állnia a munkálatokkal a Bisztroje-csatornánál, amíg tisztázódik a vitás helyzet – jelentette ki Kelemen Hunor.

Románia eltökélt támogatásáról biztosította Ukrajnát és Moldovát Klaus Iohannis elnök, ugyanakkor visszafogottságra intette azokat a román politikusokat, akik a Duna-deltát veszélyeztető hajóút építése miatt bírálják a kijevi hatóságokat.

Román–ukrán konfliktussá terebélyesedhet a Dunát a Fekete-tengerrel a Duna-delta térségében összekötő Bisztroje-csatorna ügye, miután a korábbi román elutasítás ellenére Kijev közölte: jó két és fél méterrel kimélyítette a csatornát.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!