
Elkobzott vélemény
Fotó: Facebook
Visszakapta kedden vezetői engedélyét a Szociáldemokrata Pártot (PSD) sértő feliratú számtáblával közlekedő sofőr, miután az ügyészek bűncselekmény hiányában lezárták az ellene indított büntetőeljárást – közölte az Agerpres.
2018. augusztus 07., 13:542018. augusztus 07., 13:54
2018. augusztus 07., 14:122018. augusztus 07., 14:12
Ioana Mateş, a Svédországban hivatásos sofőrként dolgozó Răzvan Ştefănescu ügyvédje bejelentette, hogy ügyfele 14 órakor a Victoriei térre érkezik gépkocsijával.
A döntés azt követően született, hogy a közlekedési rendőrség a múlt héten az ügy lezárását javasolta.
– közölte a rendőrség.
Amint arról korábban beszámoltunk, Răzvan Ştefănescu ellen bűnügyi eljárást indítottak – a hivatalos indoklás szerint – "olyan gépjármű vezetése miatt, amelyet más országban írtak be forgalomba és nem közlekedhet Románia területén".
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint az idei év első öt hónapjának költségvetési adatai azt mutatják, hogy a múlt év ugyanezen időszakához képest több mint 40 százalékkal, 64 milliárd lejről 36 milliárd lejre csökkent a deficit.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) craiovai polgármestere, Lia Olguța Vasilescu szerint elegendő parlamenti támogatás állhat össze egy Sorin Grindeanu által vezetett, egyszínű PSD- kormány mögött – akár az RMDSZ szavazataival is.
Kellemetlen, de szerencsésen végződő találkozása volt szombaton két turistának – egy apának és lányának – a Csukás-hegységben.
Figyelmeztetéseket adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat a kánikula miatt. Vasárnap reggeltől 16 megyében vörös riasztást lép életbe, hétfőtől szerdáig pedig az ország területének háromnegyed részére rendeltek el harmadfokú riasztást.
Alig telt el néhány óra azután, hogy a kormányzó jobbközép pártok (PNL, USR és az RMDSZ) Siegfried Mureșan személyében önálló miniszterelnök-jelölttel rukkoltak elő, többen máris azzal vádolják az EP-képviselőt, hogy idegen érdekek szolgálatában áll.
Nicușor Dan elnök közölte, hogy a pártok visszatértek a „politikai patthelyzethez”, miután a PNL kedden még kötelezettséget vállalt egy kisebbségi PSD-kormány megszavazására, ám később megváltoztatta az álláspontját.
Románia a német technológiai megoldást alkalmazza az európai digitális pénztárca saját verziójának kifejlesztéséhez. Az Európai Unió tagállamaként az országnak 2026 decemberéig kötelezően implementálnia kell a digitális tárcát.
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
A PNL, az USR, valamint az RMDSZ szabotálja a kormányalakítást, és folyamatosan új feltételeket találnak ki pozícióik megőrzéséért – szögezte le pénteki közleményében a PSD.
1 hozzászólás