
Sorin Cîmpeanu
Fotó: Gov.ro
Előfordulhat, hogy visszafizetteti a rájuk fordított pénzt az állam azokkal a személyekkel, akik lemondanak a doktori címükről – közölte Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
2022. augusztus 26., 13:002022. augusztus 26., 13:00
Elmondta, több javaslat is érkezett erre az új tanügyi törvények tervezetének közvitáján, és a későbbiekben dől el, hogy melyiket foglalják be a jogszabályok végleges változatába.
„Aki le akar mondani a címéről, az tudni fogja, hogy vissza kell fizetnie az egyetemnek azt a pénzt, amit az állami költségvetésből a doktori képzésére fordított” – magyarázta Cîmpeanu. Közlése szerint a titulusról való lemondás kérelmének benyújtása – az indoklástól függetlenül – automatikusan maga után vonja majd a doktori dolgozat felülvizsgálatát.
Ha pedig az illetékes egyetem megállapítja, hogy a disszertáció nem felelt meg a tudományos kritériumoknak vagy a felsőoktatás etikai szabályainak, akkor a lemondásra irányuló kérelem a doktori cím visszavonására irányuló kérelemmé módosul, az egyetem pedig ebben az esetben hivatalból jár el.
A miniszter szerint eddig az igazságszolgáltatás kényszerítette arra az oktatási tárcát, hogy hagyja jóvá a doktori cím lemondására irányuló kérelmeket. „Több bírósági döntés született erről. (...) Ezeket nem vitathatja sem az oktatási minisztérium, sem más intézmény” – idézte a tárcavezetőt az Agerpres.
– tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a felsőoktatási törvény tervezete szabályozza az eljárást plágiumügyekben. E szerint az illetékes egyetem etikai bizottsága állapítja meg a csalás tényét. Ha a doktori cím birtokosa fellebbezni kíván, akkor egy újonnan létrehozott szakmai testülethez, az Egyetemi Címek Országos Etikai Tanácsához fordulhat. Ha ez utóbbi is plágiumot állapít meg, akkor az oktatási minisztérium – a későbbiekben pedig az egyetem – köteles lesz visszavonni a csalással elnyert doktori címet – magyarázta Sorin Cîmpeanu.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
szóljon hozzá!