
Klaus Johannis megbeszélést folytat a Velencei Bizottság képviselőivel
Fotó: Presidency.ro
A Velencei Bizottság azt javasolta Romániának, hogy változtassa meg a vezető magas rangú ügyészek kinevezésének jogi szabályozását, és ennek érdekében módosítsa az alkotmányt is azért, hogy semleges kinevezési és leváltási eljárást biztosítson.
2018. július 13., 19:222018. július 13., 19:22
2018. július 13., 23:092018. július 13., 23:09
Az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületétől Klaus Johannis elnök kért véleményt azt követően, hogy a balliberális kormánykoalíció megszavazta a parlamentben az igazságszolgáltatás működését szabályozó három törvény módosítását. Ezeket a jogszabályokat Johannis és az őt támogató jobboldali ellenzék többször megtámadta az alkotmánybíróságon, ezért még nem léptek hatályba.
A hét elején Johannis leváltotta Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyészt, miután erre egy alkotmánybírósági döntés kötelezte őt. Kövesi leváltását Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezte, akinek javaslatát Johannis nem akarta elfogadni, de az ügy a bukaresti taláros testülethez került, amely kimondta: az alkotmány szerint az ügyészek az igazságügyi miniszternek vannak alárendelve.
A Velencei Bizottságnak az MTI által ismertetett ajánlása szerint kiegészítésre szorul az a román kormánykoalíció által beterjesztett javaslat is, amely a bírák és az ügyészek felelősségre vonhatóságát szabályozza. A testület szerint a jogszabálynak ki kell mondania, hogy az ügyészek anyagilag nem vonhatók felelősségre, amennyiben rosszhiszeműség vagy hanyagság nem állapítható meg esetükben. A testület kifogásolta a bírák és ügyészek szabad véleménynyilvánítását korlátozó cikkelyt, illetve javasolta Romániának, ne az ügyészség egy újonnan létrehozandó külön részlege vizsgálja az ügyészek és a bírák visszaéléseit, hanem szakosodott ügyészeket foglalkoztassanak erre a célra.
Az ajánlás szerint szintén újrafogalmazásra szorulnak azok az előírások, amelyek a CSM tagjainak esetleges visszahívására vonatkoznak, pontosítani kell az előzetes nyugdíjazások körül kialakult helyzetet és erősíteni kell a titkosszolgálatok felügyeletének mechanizmusát.
A Velencei Bizottság egy hónappal ezelőtt tájékozódott Romániában az igazságszolgáltatási törvénycsomagról. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta kormánykoalíció egyebek mellett az ügyészségi visszaélésekre hivatkozva szorgalmazza az igazságszolgáltatás átszervezését, az ellenzéki pártok és az utcán tüntető civil szervezetek viszont azt mondják: a kormányoldal politikai pórázra akarja kötni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a börtöntől korrupt politikusait.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
1 hozzászólás