Hirdetés

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

vízügy

Az elmaradt árvízvédelmi fejlesztések miatt mennie kell a vízügyi igazgatóság vezetőjének

Fotó: Facebook/Mircea Fechet

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Krónika

2025. szeptember 13., 12:032025. szeptember 13., 12:03

2025. szeptember 13., 12:252025. szeptember 13., 12:25

A tárcavezető egy, a környezetvédelmi minisztérium Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben azzal indokolta Sorin Lucaci vízügyi igazgató leváltását, hogy Románia több mint 300 millió eurót veszített a kritikus árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztésére szánt uniós helyreállítási forrásokból.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy

Hirdetés

egyetlen kilométer árvízvédelmi töltés sem épült a több mint 400 kilométerből,

amit építeni lehetett volna, és a 13 tervezett gát közül mindössze egy kapott finanszírozást, mert az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a támogatásokat.

Buzoianu a posztban azt közölte, hogy a következő hónapokban az ANAR-nak egy átmeneti időszakra ügyvivő igazgatója lesz, akinek az átláthatóság biztosítása és az átszervezés lesz a feladata.

Frissítés

Szombati sajtótájékoztatóján pedig a tárcavezető be is jelentette, hogy Florin Ghițát, az Argeș-vidéki vízügyi igazgatóság volt vezető beosztású munkatársát nevezi ki ügyvivő igazgatónak. Elmondta, hogy a szakember számos cikket közölt szakfolyóiratokban, és létre fog hozni egy csoportot, amelynek feladata az intézmény átláthatóbbá tétele és átszervezése.

korábban írtuk

A Salrom és a vízügyi igazgatóság vezetőinek menesztését kérte Tánczos Barna a kormányülésen
A Salrom és a vízügyi igazgatóság vezetőinek menesztését kérte Tánczos Barna a kormányülésen

Tánczos Barna arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a Salrom vállalat és az országos vízügyi igazgatóság vezetőinek menesztését kérte a csütörtöki kormányülésen. Bejegyzésében a pénzügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a Parajdon történteket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
2026. január 15., csütörtök

Áldozatokat követel az influenza

Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Áldozatokat követel az influenza
Áldozatokat követel az influenza
2026. január 15., csütörtök

Áldozatokat követel az influenza

2026. január 15., csütörtök

Nicușor Dan: Románia egy nemzeti megbékélési folyamat kezdetén áll

Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.

Nicușor Dan: Románia egy nemzeti megbékélési folyamat kezdetén áll
Hirdetés
Hirdetés