
Klaus Johannis államfő egyeztet a Velencei Bizottság küldöttségével Bukarestben
Fotó: Presidency.ro
Aggodalomra ad okot a tervezett román büntetőjogi reform számos eleme, a javasolt módosítások gyengítik a korrupció, az erőszakos bűncselekmények és a szervezett bűnözés elleni küzdelem hatékonyságát – írta pénteken közzétett állásfoglalásában a Velencei Bizottság.
Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete azt ajánlotta a bukaresti hatóságoknak, hogy értékeljék újra a büntető törvénykönyv (Btk.) és a büntetőeljárási törvénykönyv (Betk.) módosításait egy átfogó konzultáció során, és álljanak elő új, széleskörű társadalmi támogatottságot élvező és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő tervezettel.
Az elnök szerint a tárcavezető „végképp elvesztette hitelét”, ami elegendő ok arra, hogy lemondjon tisztségéről. Johannis egyúttal felszólította a balliberális kormánytöbbséget, hogy a Velencei Bizottság Romániáról szóló jelentését figyelembe véve módosítsa az igazságügyi törvényeket. Az elnök szerint az Európa Tanács szakértői testületének állásfoglalása is igazolja, hogy a bukaresti büntetőjogi reform a jogállamiságot veszélyezteti és gyengíti a korrupció elleni küzdelmet.
Az Európa Tanács (ET) független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve aggodalmát fejezi ki a pénteken nyilvánosságra hozott dokumentumban azzal kapcsolatban, hogy a romániai büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító javaslatok gyengítik a korrupciós bűntettek, az erőszakos bűncselekmények és a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépést. Az ET közleménye értelmében a Velencei Bizottság azt javasolja a romániai hatóságoknak, hogy teljes egészében vizsgálják felül a módosításokat, majd a minden érintett féllel folytatott konzultációt követően olyan törvényjavaslatot terjesszenek elő, amely minél szélesebb körű társadalmi támogatottságot élvez, megfelel az európai standardoknak, és szem előtt tartja az alkotmánybíróság határozatait is.
Az Agerpres hírügynökség emlékeztet, hogy a bukaresti alkotmánybíróság október 12-i határozatában alaptörvénybe ütközőnek ítélte a büntetőeljárási törvénykönyv több mint 60 cikkelyét, és év végéig várhatóan a büntető törvénykönyv módosításainak alkotmányosságát is megvizsgálja. Pénteki ülésén elfogadta a Velencei Bizottság a három igazságügyi törvény – a bírák és ügyészek jogállását szabályozó, 2004/303-as, az igazságszolgáltatás működését szabályozó 2004/304-es és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről és működéséről szóló, 2004/317-es jogszabály – módosításaival kapcsolatban júliusban kibocsátott előzetes véleményezését is.
Ebben a testület rámutat, hogy az időközben kihirdetett és életbe lépett, majd sürgősségi kormányrendelettel módosított három törvény negatívan befolyásolja az igazságügyi rendszer hatékonyságát, minőségét és függetlenségét, és gyengíti a korrupció elleni küzdelmet. A bizottság üdvözölte, hogy elhalasztották annak a vitatott rendelkezésnek a hatályba lépését, amely lehetővé teszi a bírák korkedvezményes nyugdíjazását, azonban közölte, hogy a nemrég bejelentett sürgősségi kiigazítások egyéb elemeit még nem vizsgálták, így ezekről csak később tud véleményt nyilvánítani.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
szóljon hozzá!