
Nem érdemli meg. A védelmi tárca leszögezte: Radu Theodoru tevékenysége ellentétes a román hadsereg értékeivel
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Nem jár katonai tiszteletadás annak, aki holokauszttagadó állításokat tett – szögezte le a román védelmi minisztérium Radu Theodoru nyugalmazott vezérőrnagy halála kapcsán.
2025. december 12., 10:012025. december 12., 10:01
A védelmi tárca reakcióját a héten elhunyt, hazaárulással gyanúsított, szélsőjobboldali egykori katonatiszt közösségi oldalán tették közzé.
„Megértjük ezeknek a pillanatoknak a fájdalmát, és tisztelettel adózunk az elhunyt emlékének.
Radu Ioan Theodoru nyugalmazott vezérőrnagy a második világháború alatt, nehéz történelmi körülmények között szolgálta Romániát.
Az akkori események a hadtörténelem fontos fejezetének részét képezik, amelyet elismerünk és
tisztelünk.
Azonban a védelmi minisztériumnak kötelessége betartani a román állam jogi kereteit és hivatalos értékeit. Ebben a tekintetben
– szögezte le a tárca.
A minisztérium emlékeztetett: a romániai holokauszt tanulmányozásával foglalkozó nemzetközi bizottság jelentésének elfogadásával a román állam felelősséget vállalt az akkori tragédiákért.
„Ennek következtében
Radu Theodoru újságírói tevékenysége és kijelentései kifejezetten említésre kerültek a fent említett jelentésben, mint a holokauszt tagadásának példái.
Biztosítjuk Önöket, hogy a helyzetet a legnagyobb objektivitással elemeztük. Azonban
a 31/2002 sz. kormányrendelet rendelkezései és a védelmi minisztérium intézményi kötelezettségei
miatt nem hagyhatjuk jóvá a katonai tiszteletadással járó temetés megszervezését. A döntés
végleges, és abból fakad, hogy a román hadseregnek következetesnek kell maradnia elveivel
és a román állam által elfogadott történelmi igazsággal szemben” – áll a minisztérium közleményében.

Elhunyt Radu Theodoru, az az idős nyugalmazott tábornok, akit hazaárulással gyanúsítottak meg az orosz kapcsolatokkal és az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekedetekkel megvádolt Călin Georgescuhoz és Oroszországhoz fűződő kapcsolatai miatt.
Mint arról beszámoltunk,
Theodoru négy alkalommal – 2025 februárjában, 2023 novemberében, 2023 februárjában és 2022 júniusában – is jelen volt a bukaresti orosz nagykövetségen, és minden alkalommal különböző orosz és más tisztségviselőkkel beszélt, amint az a nagykövetség Facebook-oldalán található képeken is látható.
A 2022. júniusi találkozón jelen volt Adrian Robertin Dinu, a Vlad Țepeș Parancsnokság vezetője is – ez az a félkatonai csoport, amely az ügyészség állítása szerint meg akarta dönteni az államrendet Romániában, és meg akarta változtatni az ország nevét és himnuszát.
Mint arról beszámoltunk, az Oroszországi Föderáció bukaresti katonai, légi és tengeri attaséját és helyettesét márciusban nemkívánatos személlyé nyilvánították, mert a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi egyezménybe ütköző tevékenységet folytattak – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közleménye szerit kémkedtek.
Radu Theodoru tábornok az 1990-es években a szélsőséges Nagy-Románia Párt alapító tagja és alelnöke volt, és több könyvet és cikket is publikált, amelyekben tagadta a romániai holokausztot és antiszemita nézeteket hirdetett.
Mint megírtuk, Angel Tîlvăr védelmi miniszter az intézmény nevében elnézést kért, amiért januárban a szaktárca az aláírásával ellátott születésnapi üdvözletet küldött a 100. életévét betöltő Theodorunak.
Mint arról beszámoltunk, a DIICOT bűnszervezet létrehozása és hazaárulás miatt őrizetbe vett hat személyt. A gyanúsítottak az ügyészek szerint katonai jellegű szervezetet hoztak létre, és orosz ügynökökkel tárgyaltak Románia NATO-ból való kilépéséről.
Az őrizetbe vett személyek a Vlad Țepeș Parancsnokságnak nevezett szervezet tagjai, amelynek vezetőségéhez tartozik a 101 éves Radu Theodoru nyugalmazott tábornok is.
Az idős férfi az ügy egyik gyanúsítottja volt.
Gyanús tárgyat sodortak partra vasárnap a Fekete-tenger hullámai Észak-Eforie térségében, míg a konstancai Tomis-kikötő környékén drónnak tűnő tárgyat láttak.
A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
szóljon hozzá!