
A miniszterelnök az átláthatóság jegyében kéri a vagyonnyilatkozatok közzétételét
Fotó: Krónika
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a minisztereket, hogy a kinevezésük után kitöltött vagyon- és érdekeltségi nyilatkozataikat továbbítsák a miniszterelnöki kancelláriára a közzétételükhöz való hozzájárulásukkal együtt.
2025. augusztus 09., 13:432025. augusztus 09., 13:43
A kabinet közleménye szerint a miniszterelnök arra is kérte a kormány tagjait, hogy tegyék közzé ezeket a dokumentumokat az általuk irányított minisztériumok honlapján is. Emellett arra ösztönzi őket, bátorítsák arra az intézményben közhivatalt betöltő beosztottjaikat, hogy ugyanígy járjanak el.
Ennek ellenére Ilie Bolojan miniszterelnök úgy véli, hogy a közhivatal gyakorlása során az erkölcsi és politikai kötelezettség az elsődleges. „A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok önkéntes közzététele a polgárok iránti felelősséget és a demokratikus értékek tiszteletben tartását jelzi” – idézte a közlemény Ilie Bolojant.

Az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzétételi kötelezettsége sérti a magánélethez való jogot, a vagyonnyilatkozat kiterjesztése a családtagokra pedig sérti a jogbiztonság elvét az alkotmánybírák szerint.
Az alkotmánybíróság azzal indokolta május 29-ei határozatát, hogy az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzétételi kötelezettsége sérti a magánélethez való jogot, a vagyonnyilatkozat kiterjesztése a családtagokra pedig sérti a jogbiztonság elvét, mert a nyilatkozattevőnek olyan információkért kell személyes felelősséget vállalnia, amelyekkel nem rendelkezik. A taláros testület egyúttal megállapította, hogy az állami tisztségviselők vagyon- és az érdekeltségi nyilatkozatait nem kell közzétenni az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és más közintézmények honlapján, illetve nem kell kiterjedniük a házastársak és a gyerekek jövedelmére és javaira.
Nicușor Dan államfő annak idején úgy reagált: a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat „ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával”. Az államfő ezután közzétette vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatát. Az alkotmánybíróság döntését más politikusok is bírálták.

Az állami tisztségviselők vagyonnyilatkozatának közzétételi kötelezettsége sérti a magánélethez való jogot, a vagyonnyilatkozat kiterjesztése a családtagokra pedig sérti a jogbiztonság elvét az alkotmánybírák szerint.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!