Csúszópénz elfogadásának alapos gyanúja miatt vádat emelt tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Adrian Nãstase volt kormányfő, a képviselőház ellenzéki elnöke ellen. A nyomozóhatóság közölte: a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét egy nyolc évvel ezelőtti kétes ingatlanvásárlás kapcsán vádolják vesztegetéssel. A vádirat szerint Nãstase 1998-ban az akkori piaci árnál huszonötször olcsóbban vásárolt 700 négyzetméteres telket Bukarest szívében Gabriel Bivolaru volt PSD-honatyától, aki jelenleg éppen hatvanmillió dollárra rúgó banki csalásért kiszabott börtönbüntetését tölti. Nãstase tegnap politikai rendőrségi módszernek nevezte az ellene indított bűnvádi eljárást, amely mögött Traian Bãsescu államfő leszámolását sejti. A politikus leszögezte: nem hajlandó lemondani képviselőházi elnöki tisztségéről.
Adrian Nãstase Zambaccian utcai ingatlanpanamája ügyében különben már 2004 nyarán feljelentést tett az akkor még ellenzékben lévő D. A. Szövetség. A Mona Muscã liberális parlamenti képviselő által az akkor még önálló nyomozóhatóságként működő korrupcióellenes ügyészséghez beterjesztett panasz annak kivizsgálását követelte, milyen körülmények között vásárolta meg a szociáldemokrata politikus a főváros elitnegyedében fekvő 700 négyzetméteres telket. A feljelentés szerint az 1998-ban lebonyolított tranzakció során Nãstase 11 ezer dollárt, az akkori piaci értéknél huszonötször olcsóbb árat fizetett a területért Gabriel Bivolaru akkori parlamenti képviselőnek. A PSD egykori honatyáját később a Román Fejlesztési Bank ellen 60 millió dollár értékben elkövetett csalásért börtönbüntetésre ítélték, és jelenleg is rács mögött van. Nem mellékes az sem, hogy a Bivolaru-dossziét annak idején Daniel Morar kolozsvári ügyész állította össze, akit tavaly kineveztek a DNA élére. Valószínűleg neki köszönhető tehát a Zambaccian-vádirat „felmelegítése” is, hiszen 2004 szeptemberében az akkor Ion Amarie által irányított korrupcióellenes ügyészség úgy ítélte meg, hogy a gyanúsnak mondott ügylet minden tekintetben törvényes volt, emiatt az ügy kivizsgálását vádemelés nélkül lezárta. Daniel Morar azonban újabb nyomozást indított. Sőt a telekvásárlással párhuzamosan a DNA jelenleg vizsgálatot folytat Adrian Nãstase „nagynéni-gateje” ügyében is, miután a házelnök vagyonnyilatkozata szerint tavaly közel egymillió eurót örökölt felesége egyik rokonától; a botrány miatt a politikus nemrég felfüggesztette a PSD-ben betöltött ügyvezető elnöki tisztségét.
A vádemelés hírére Adrian Nãstase kijelentette: az eljárás Traian Bãsescu államfő „kézi vezérlésére” született, ártatlanságát pedig a nyolc évvel ezelőtt kötött adásvételi szerződéssel tudja bizonyítani. „Beteges elmére vall, hogy bizonyítékok hiányában csúszópénz elfogadásával vádolnak egy volt miniszterelnököt” – fogalmazott a szociáldemokrata politikus, hozzátéve: a vádemelés ellenére nem hajlandó lemondani házelnöki tisztségéről. Ezzel kapcsolatban egyébként Kelemen Hunor RMDSZ-es honatya úgy vélekedett: a parlament presztízsének megóvása érdekében Nastasénak mégis fel kellene függesztenie funkcióját. Nãstaséval együtt különben a DNA öt másik személy ellen is vádat emelt a Zambaccian-dossziéban. Közöttük van Sergiu Sechelariu, a Nãstase-kabinet szállításügyi államtitkára, aki történetesen annak a Conimpuls Rt.-nek a többségi részvényese, amely évekkel ezelőtt felújítási munkálatokat hajtott végre Adrian Nãstase felesége, Dana asszony Tamara Cernasov nevű nagynénjének lakóházán.
A bukaresti főügyészség tegnap a Rompetrol-dossziéban vádat emelt Sorin Roºca Stãnescu, a Ziua napilap vezérigazgatója és Sorin Pantiº, a Nãstase-kabinet távközlési minisztere ellen. A vádirat szerint mindketten törvénytelenül használták fel a tőzsdei árfolyamokra vonatkozó információkat; Pantiº például Camelia Voiculescut, Dan Voiculescu konzervatív pártelnök lányát látta el tanácsokkal a Rompetrol-részvények felvásárlása ügyében. Ugyanebben a dossziéban vádolják tőzsdei spekulációval Dinu Patriciu liberális üzletembert, emellett tavaly a hatóságok elrendelték hatvan személy, köztük Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő és Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor bankszámláinak ellenőrzését.
Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.
A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.
Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.
Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.
A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.
szóljon hozzá!