
Fotó: Gov.ro
Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Costel Alexe volt környezetvédelmi miniszter ellen.
2022. június 20., 18:082022. június 20., 18:08
2022. június 20., 18:242022. június 20., 18:24
A Iaşi Megyei Tanács liberális elnökét, volt környezetvédelmi minisztert vesztegetés elfogadása és sikkasztásra való felbujtás vádjával állítják bíróság elé – közölte hétfőn a DNA.
Az ügyészség Agerpres hírügynökségnek elküldött közleménye szerint Costel Alexe szabadlábon védekezhet.
Az ügyben több más személyt is bíróság elé állítanak, többek között egy acélgyár vezérigazgatóját megvesztegetés és sikkasztás miatt.
illetve azért, hogy elvégezze egy nem szabályszerű hulladéklerakat bezárásának monitorozását, amely az érintett vállalat feladata volt. Ez a hulladéklerakat egyike annak a 68 lezáratlan lerakatnak, amelyek miatt az Európai Unió Bírósága 2018-ban elmarasztalta a román államot, mivel nem teljesítette a hulladéklerakatok mielőbbi lezárására vonatkozó kötelezettségét. Ennek következtében Romániának rendszeresen jelentést kell tennie az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítéletében említett lerakatok állapotáról.
A fémlemeztermékeket az üzem vezetőjének, az ügy másik gyanúsítottjának utasítására tulajdonították el az acélgyártól, és a tulajdonoscserét fiktív szponzori szerződésekkel igazolták – állítja a nyomozó hatóság.
Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja.

Costel Alexe, a Iaşi megyei tanács elnöke szerdán bejelentette, hogy hatósági felügyelet alá helyezték, emiatt önként lemond a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöki tisztségéről, megyei tanácselnökként azonban továbbra is ellátja feladatait.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
szóljon hozzá!