
Archív
Fotó: Agerpres
Az egészségügyben dolgozók és a vasutasok is utcára vonultak pénteken, előbbiek a kórházak kiegészítő személyzete béreinek csökkenése, utóbbiak a rossz munkakörülmények miatt tiltakoztak.
2018. április 20., 17:342018. április 20., 17:34
Több száz egészségügyi dolgozó követelte, hogy a teljes ágazatban méltányosan alkalmazzák a tavaly elfogadott közalkalmazotti bértörvény előírásait, amelyek értelmében márciustól nőtt az orvosok bére, de a kiegészítő személyzeté egyes esetekben csökkent.
Sorina Pintea egészségügyi miniszter is elismerte a hét elején, amikor több romániai kórház dolgozói tüntettek ugyanezért, hogy az egészségügyi alkalmazottak mintegy 10 százalékénak csökkent a jövedelme a márciusi béremelést követően részben azért, mert a kiegészítő személyzet kedvezőtlenebb bérkategóriában van, másrészt a fizetés 30 százalékára korlátozták a pótlékokat a bértörvény értelmében. Mindez azért derült ki most, mert ebben a hónapban kapták meg a dolgozók a márciusi jövedelmüket.
A Sanitas egészségügyi szakszervezet bejelentette, hogy csütörtökön egy nagyszabású tüntetést szervez Bukarestben, amelyre több mint 10 ezer embert várnak, május 7-ére figyelmeztető sztrájkot, május 11-ére pedig általános munkabeszüntetést helyeztek kilátásba.
és követelték, hogy az állam növelje meg az ágazati beruházásokat, különben a román állami vasúti közlekedés csődbe jut.
A tüntetőket - akik a vasutasok jogállásáról szóló törvény elfogadását is sürgetik - Lucian Sova közlekedési miniszter fogadta. A tárcavezető közölte, hogy a jogszabályt ő maga is támogatja, és elismerte, hogy beruházásokra van szükség a vasúti infrastruktúra javítása érdekében, de a szükséges összegek egy részét az állami vállalatnak saját költségeiből kell biztosítania.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
szóljon hozzá!