Urikány: kő még a szén?

Újabb bányaszerencsétlenség történt a romániai kőszénfejtés központjának számító Zsil völgyében, ahol az elmúlt huszonegy év során több mint félszáz súlyos munkabalesetet jegyeztek. A tragédia szombaton délután következett be a dél-erdélyi Hobicaurikány bányaváros egyik tárnájában: egy mérnök és négy villanyszerelő egy meghibásodott transzformátorállomást próbált kijavítani, amikor eddig ismeretlen okból berobbant a mélyben felgyűlt metángáz.

A bányamentők csak órák elteltével tudtak leereszkedni a négyszáz méter mélyen bekövetkezett detonáció helyszínéig, ahol holtan találták a petrozsényi Kőszénfejtő Társaság (CNH) öt alkalmazottját; a holttestek felszínre hozatalakor újabb robbanás történt, ekkor azonban senki sem sérült meg. Miközben az Urikányba érkezett román munkaügyi, valamint belügyminiszter szerint a szerencsétlenség pontos okaira a várhatóan néhány hét múlva lezáruló vizsgálatok derítenek fényt, helybeli vájárok arra panaszkodnak, hogy a bányatársaság vezetői hiányos védőfelszereléssel, veszélyes munkakörülmények közepette is leparancsolják őket a mélybe. A kormány illetékeseinek bejelentése szerint az elhunyt vájárok családtagjai állami támogatásban részesülnek, özvegyüket pedig – amennyiben igénylik – alkalmazzák a petrozsényi társaságnál. Miközben a Hunyad megyei bányamezőn tavaly – az elmúlt 150 év távlatában először – nem jegyeztek munkabalesetet, a Zsil völgye legsúlyosabb, tizennégy halálos áldozatot követelő katasztrófája 2001-ben történt Zsilyvajdejvulkánban, 2008-ban pedig Petrillán 13 vájár hunyt el sújtólégrobbanásban.

Különben a 800 vájárt foglalkoztató hobicaurikányi vállalat egyike annak a három Zsil-völgyi bányának, amelyet 2018-ig nagy valószínűséggel bezárnak a román hatóságok. Dél-Erdélyben jelenleg hét bányában termelnek kőszenet, ám miután az Európai Unió tavaly decemberben elfogadott direktívája csak 2018 végéig teszi lehetővé a tagállamok számára a szénbányászat állami szubvencióját, a kilencvenes évek elején még több mint 50 ezer alkalmazottat foglalkoztató (számuk mára kilencezer alá apadt) Zsil-völgyi bányászat sorsa kérdésessé vált. Annál is inkább, mivel a bukaresti kormány által tavaly folyósított 246 millió lejes (60 millió euró) állami támogatás nélkül a kőszénfejtés megbénulna, arról nem beszélve, hogy a petrozsényi társaság halmozta fel a legtetemesebb, több mint egymilliárd eurós adósságot az állammal szemben. Ráadásul idén januártól a román kormány kizárólag akkor részesítheti szubvencióban az ágazatot, ha kidolgoz egy konkrét, pontos határidőkkel ellátott bányabezárási programot is. Borbély Károly, a gazdasági minisztérium államtitkára lapunknak elmondta, a tárca éppen ezekben a napokban ül tárgyalóasztalhoz az érintettekkel megvitatni a Zsil-völgyi bányászat jövőjét, amely nagy vonalakban függ attól, hogy a Nemzetközi Valutaalap jóváhagyja-e a Bukarest által régóta tervezett nagy energetikai társaságok létrehozását. „Ezt az ügyet nem lehet kizárólag gazdasági szempontok alapján kezelni, például, hogy mennyibe kerül egy megawatt kitermelése, és mennyiért adjuk el. Tekintettel kell lennünk a szociális vetületére is, hiszen a Zsil völgyében 130 ezer ember él, és noha jelenleg nincs gond a munkanélküliséggel, komolyabb beruházásokra van szükség, hogy ha egyszer megszűnik a bányászat, legyen minél több alternatíva a lakosság számára” – nyilatkozta a Krónikának az RMDSZ-es tisztségviselő. Ion Ariton gazdasági miniszter különben korábban egyértelművé tette, hogy a hét Zsil-völgyi bányából – ahol évente mintegy 2,5 millió tonna kőszenet fejtenek ki – középtávon csak négy marad fenn, háromra pedig – köztük az urikányira – 2018-ig lakatot tesznek, addig pedig tovább kapják az állami szubvenciót.

Az Európai Parlamentben tavaly a szénbányászatban érdekelt lengyel, spanyol és német képviselők mellett különösen a román euroképviselők – élen az RMDSZ-es Winkler Gyulával – érveltek amellett, hogy a szénbányászat állami támogatása megszüntetésének Brüsszel által 2014-re javasolt dátumát hosszabbítsák meg 2018-ig. Winkler tegnap lapunknak elmondta, a Zsil-völgyi bányászat perspektíváját célzó programnak nem feltétlenül a kőszénfejtés teljes bezárásáról kellene szólnia, hanem egyrészt a bezárásra ítélt egységek biztonságossá, környezetbaráttá tételéről, másrészt olyan részlegek kialakításáról, amelyek gazdaságosan, állami szubvenció nélkül működhetnek tovább. A dévai EP-képviselő szerint a román kormány által tervezett nagy energetikai társaságok éppen azt szolgálnák, hogy a kőszénfejtő társaságot is magában foglaló konzorcium keretében lehetne biztosítani a Zsil-völgyi kitermelést, hiszen hosszú távra ki lehetne számolni a hazai hőerőművek – a parosényi és a marosillyei – szükségletét. Az energetikai „mamutcég” megalakítására azonban Brüsszelnek és a Valutaalapnak is rá kell bólintania, márpedig az IMF képviselőit többek között a kőszénfejtő társaság „történelmi”, Románia GDP-jének egy százalékát kitevő adóssága riasztja el a konstrukciótól.