
Éljen a király? Nagy a kockázata, hogy az újraválasztott elnök „uralkodóként” fog viselkedni
Fotó: Presidency.ro
A hosszúra nyúlt kampány és az elnökválasztás után a kérdés most az: mi várható, mire számíthatunk Klaus Johannis újabb ötéves mandátumától.
2019. november 25., 19:132019. november 25., 19:13
2019. november 26., 10:102019. november 26., 10:10
Illyés Gergely politológus lapunk megkeresésére arra emlékeztetett, hogy jövőre két választás következik. „Nagy kérdés, hogy Johannis aktívan részt vesz-e a kampányban a PNL odalán, vagy inkább egy visszafogottabb, keveset kommunikáló elnöki szerepkört vesz fel, amit már láthattunk tőle az első mandátuma elején. A PNL és az USR-PLUS közötti viták kiéleződése kapcsán érdekes lesz látni, hogy az elnök hogyan fog pozicionálódni: beleszól-e a napi politikába, vagy kivonja magát a pártpolitikai küzdelmekből” – fogalmazott a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője. Hozzátette,
A G4Media.ro portál főszerkesztője, Dan Tăpălagă szerint a románok tüntetőleg hátat fordítottak annak a pártnak, amely az utóbbi években felforgatta az országot, most viszont nagy a kockázata, hogy az újraválasztott elnök „uralkodóként” fog viselkedni, hiszen minden hatalom a kormány és a parlament is – az ölébe hullott. Cătălin Tolontan, a Libertatea című bulvárlap vezércikkírója is arra a felelősségre figyelmeztet, amely most a jobboldal vállát nyomja, hiszen szerinte nehéz lesz ígéretei szintjére emelkednie. Az MTI által idézett szerző rámutatott:
A Deutsche Welle románadásának honlapján Petre Iancu úgy fogalmazott, az országnak gyökeres változásra van szüksége. „Ha viszont Klaus Johannis rápihen a győzelemre, az sokba fog kerülni, a számlát pedig ismét a román népnek kell majd megfizetnie” – vélekedett a publicista.
Feltűnő volt az erdélyi magyarok érdektelensége a szavazás iránt. Ennek okairól, esetleges következményeiről, kihatásairól is kérdeztük Illyés Gergelyt. A politológus szerint a magyar közösség távolmaradásának oka a két jelölt személyében keresendő:
Közömbösség oda-vissza. Johannis számára nem voltak fontosak a magyar szavazatok
Fotó: presidency.ro
„Az elnök sok esetben csalódást okozott, hiszen még néhány mondat erejéig sem fogalmazott meg üzenetet a magyarok felé, Székelyföldön járva pedig a román nemzeti zászlót lobogtatta, amikor székely zászlót ajándékoztak neki. Szóval nemhogy barátságos nem volt, hanem minden gesztusával azt hangsúlyozta, hogy ő az egységes román nemzetállam képviselője, amelybe a nemzeti kisebbségek csak akkor férnek bele, ha románnak érzik magukat és tapsolnak a százéves Románia példás kisebbségpolitikájának. Ilyen jelöltek láttán nem csoda, hogy a magyar szavazók nem mentek el választani, ráadásul még a kampány során sem próbálták őket megszólítani a jelöltek” – mondta az elemző. Úgy vélte, a távolmaradásnak várhatóan nem lesznek következményei,
Az viszont jól látszik a vasárnapi választói viselkedésből, hogy speciális üzenetek nélkül nem számíthatnak a román politikai szereplők szavazatokra a magyar közösségtől – hangsúlyozta a Krónikának Illyés Gergely.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
1 hozzászólás