
Fotó: Pinti Attila
Mintegy 18 800 személy vesztette életét 2020-ban közúti balesetben az Európai Unió területén, ami minden eddiginél nagyobb mértékű, 19 százalékos csökkenést jelent az előző esztendőben jegyzett halálos áldozatok számához képest.
2021. április 20., 21:352021. április 20., 21:35
2021. április 20., 21:352021. április 20., 21:35
Az Európai Bizottság kedden közzétett adatai szerint az előző évekhez képest jelentős mértékben csökkent a közúti balesetben elhunytak aránya. A kimutatások szerint 2019-hez viszonyítva 2020-ban közel 4 ezerrel kevesebben haltak meg az utakon.
Bár a 2020-as, példa nélküli fejlemények némi változást eredményeztek az országok halálozási arány szerinti rangsorában, változatlanul Svédországban a legbiztonságosabbak a közutak (18 halálos baleset/millió fő), és
„2020-ban közel 4000-rel kevesebb halálos baleset volt az uniós utakon, mint 2019-ben. Még mindig elmaradunk az elmúlt évtizedre kitűzött céltól, és együttesen kell fellépnünk ahhoz, hogy ne térjünk vissza a COVID-19 előtti szinthez.
– idézi az EB közleménye Adina Vălean közlekedésért felelős biztost.
A kedden közzétett előzetes adatok szerint 2020-ban 18 tagállamban minden eddigihez képest a legalacsonyabbra csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma. Unió-szerte az ilyen halálesetek száma 2019-hez képest átlagosan 17%-kal mérséklődött, bár a csökkenés messze nem volt egyenletes: a legnagyobb (20%-os vagy annál nagyobb) visszaesés Belgiumban, Bulgáriában, Dániában, Spanyolországban, Franciaországban, Horvátországban, Olaszországban, Magyarországon, Máltán és Szlovéniában következett be. Ezzel szemben öt tagállamban (Észtország, Írország, Lettország, Luxemburg és Finnország) nőtt a halálesetek száma, bár ez a kis országokban évről évre ingadozik.
Liechtensteinban tavaly egy olyan közúti baleset történt, amely halálos áldozatot követelt, 2010-ben és 2019-ben pedig egy ilyen sem volt.
A 2010 és 2020 közötti évtizedben a halálos közúti balesetek száma 36%-kal csökkent. Ezzel nem sikerült teljesíteni az adott évtizedre kitűzött célt – ami a halálesetek számának 50%-os csökkentése volt –, az 1 millió lakosra jutó 42 halálos kimenetelű közúti balesettel azonban Európa továbbra is a világ legbiztonságosabb utakkal rendelkező kontinense. A világátlag ehhez képest meghaladja a 180-as értéket.
Közleményében az EB hangsúlyozza, a COVID-19-világjárvány következtében a forgalom visszaesése egyértelmű, bár nem mérhető hatást gyakorolt a halálos kimenetelű közúti balesetek számára. Ugyanakkor az egyesült államokbeli előzetes adatok például azt mutatják, hogy a halálos kimenetelű balesetek száma 2020-ban az alacsonyabb forgalom ellenére megugrott. Egyes uniós országokban a bizonyítékok arra is rámutatnak, hogy a kijárási korlátozások időszakában fokozódik a kockázatvállalási magatartás, különösen ami a gyorshajtást illeti.
Ez a biztató fejlemény jelentős pozitív hatást gyakorolhat a levegőminőségre és az éghajlatváltozásra, ugyanakkor új közútbiztonsági kihívásokat is teremthet – hívják fel a figyelmet.
Unió-szerte a városi területeken bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetek mintegy 70%-a veszélyeztetett úthasználókat érint, köztük gyalogosokat, motorkerékpárosokat és kerékpárosokat. A városi közlekedésbiztonság kezelése ezért kiemelt terület, és az EB biztosítani kívánja, hogy a városi mobilitás tervezésének valamennyi szakaszában figyelembe vegyék a közúti közlekedésbiztonságot. Ez fontos eleme lesz annak az új városi mobilitási kezdeményezésnek, amelyet a Bizottság az év folyamán terjeszt majd elő – derül még ki az Agerpres által idézett közleményből.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!