Hirdetés

Ügyészségen a Verespatak-ügy

Parázs vitát követően elutasította kedden a szenátus a verespataki bányanyitás megvalósítását célzó törvénytervezetet, ugyanakkor a felsőház a főügyészséghez továbbította a parlamenti különbizottság által a beruházásról összeállított jelentést.

Rostás Szabolcs

2013. november 19., 18:482013. november 19., 18:48

A szenátorok álláspontja – három ellenszavazat és hat tartózkodás mellett 119-en az elutasító javaslat mellett voksoltak – nem meglepetés, hiszen a ciántechnológiás projektet egy héttel ezelőtt a Verespatak-különbizottság is leszavazta; döntéshozó kamaraként a képviselőház mondja ki a végső szót az ügyben. A szenátusi vita során már a kormány képviselője, Gheorghe Hogea államtitkár is elfogadásra javasolta Verespatak-bizottság jelentését, amely elutasította a Ponta-kabinet által kidolgozott jogszabálytervezetet.

Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor felszólalásában számos törvénytelenséggel és túlkapással vádolta meg Radu Berceanut, a Demokratikus Konvenció (CDR) iparügyi miniszterét, akinek mandátuma idején kapott engedélyt a verespataki színesfémtartalék kitermelésére a kanadai-román Roşia Montană Gold Corporation (RMGC). A PSD-s politikus – a kilencvenes években szentesített megállapodások titkosításának a különbizottságban nemrég történt feloldása alapján – feltárta, hogy az Országos Ásványkincshatóság akkori vezetősége ingyen bocsátotta ki a kitermelési engedélyt a többségi tulajdonos, a kanadai Gabriel Resources számára, sőt a román állam részesedése az RMGC-ben 33 százalékról 19 százalékra csökkent. „A román állampolgároknak tudomást kell szerezniük arról is, hogy az akkori kormány úgy látta jónak, ha a kanadai társaság semmiféle garanciát nem vállal munkahelyteremtésre, a környezetszennyezés elhárítására vagy bányabaleset bekövetkezte esetén, sőt a szerződésbe foglalt feltételek áthágása miatt felelősségre sem vonható” – jelentette ki Firea, kerettörvény elfogadását szorgalmazva a romániai bányaberuházások általános feltételeinek rögzítésére.

Ezt követően Ilie Sârbu, a PSD szenátusi frakcióvezetője bejelentette: a Verespatak-bizottság jelentését továbbították az ügyészségnek, amely reményei szerint beindítja az eljárást ama kormányzati tisztségviselők ellen, akik tizenöt évvel ezelőtt áldásukat adták a ciántechnológiás projektre. „Az idő telik, a bűnvádi dossziék azonban nem sokat váratnak magukra Verespatak-ügyben. Szerintem nem lesz nyugodt karácsonyuk azoknak, akik törvénytelenségek sorozatához adták a nevüket a bányaterv kapcsán” – jelentette ki fenyegetően Ilie Sârbu. Különben a Verespatak-különbizottság is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt tizenöt évben törvénytelenségeket követhettek el projekt kapcsán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

„Sóháború” zajlik Romániában, az AUR eltörölné a kötelező jódozást, pedig a WHO egyértelműen ajánlja

Megszüntetné a konyhasó kötelező jódozását a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi törvényjavaslata. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja ezzel szemben világos: minden étkezési sót jódozni kell.

„Sóháború” zajlik Romániában, az AUR eltörölné a kötelező jódozást, pedig a WHO egyértelműen ajánlja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba

A továbbiakban is három minisztere lenne az RMDSZ-nek, amennyiben a parlament megszavazza Siegfried Mureșan kormányát. Az RMDSZ ugyanakkor a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba
2026. szeptember 25., péntek

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme

Az összes párt és politikus felelős a Romániában kialakult politikai patthelyzetért – derül ki egy friss felmérésből.

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme
2026. szeptember 25., péntek

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?

Szombaton terjeszti be a parlament elé tervezett kormánya névsorát és programját Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását

Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását
2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere

Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere
2026. szeptember 24., csütörtök

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány

Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány
2026. szeptember 24., csütörtök

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás
Hirdetés
Hirdetés