Hirdetés

TSZ-nyugdíjak: elismert felelősség

„Az állampolgár a felelős, ha te, az állam hibásan alkalmazod a törvényt?” – tette fel a kérdést Szabó Ödön, Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő pénteki sajtótájékoztatóján, bemutatva azt a hivatalos dokumentumot, amelyben az Országos Nyugdíjpénztár a napokban elismerte a TSZ-nyugdíjasokkal szembeni tévedését.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00

2013. október 27., 17:232013. október 27., 17:23

Mint korábban beszámoltunk, a nyár folyamán több száz egykori termelőszövetkezeti alkalmazottat szólítottak fel arra, hogy három évre visszamenőleg fizesse vissza azt az összeget, amelyet tévedésből folyósítottak számára. Az 1990 után betegnyugdíjba ment egykori TSZ alkalmazottak jövedelme ugyanis két tételből áll: egyik a szövetkezetben végzett munkájukért járó összeg, míg a másik a betegnyugdíj összege. Ez a két komponens a nyugdíjkorhatár elérésekor egybeolvadt. A kormány 2003-ban, majd 2007-ben megduplázta a TSZ-nyugdíjakat, csakhogy a végösszeg kiszámításakor nem vették figyelembe az összetevőket, így a teljes summát szorozták kettővel. Most viszont a 2010-es nyugdíjtörvény alapján három évre visszamenőleg visszaigénylik a tévedés miatt kialakult nyugdíjkülönbözetet.

„Ez is csak nálunk történhet meg. Miért fizessenek olyanok, akik nem tettek semmi rosszat? Azt hiszem, hogy minél hamarabb fel kell menteni őket ez alól, gyakorlatba kell ültetni a fiskális amnesztiát” – mondta most ismét Szabó, emlékeztetve arra a törvénytervezetre, amelyet még a múlt hónapban terjesztett elő és mentesítené ezeket az alig száz lejből tengődő 70-80 éves beteg az átlagosan 5000-7000 lej közötti összeg visszafizetése alól. Hasonlóra precedens is létezik, de a parlamenti képviselő azt is jelezte, hogy a fiskális amnesztia eléréséig továbbra is bíróságon támadják a határozatot, és immár a nyugdíjpénztártól kapott dokumentumot is felhasználják bizonyítékként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet

Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás

Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás
2026. június 30., kedd

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet

Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet
2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
2026. június 29., hétfő

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén
2026. június 29., hétfő

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje

A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint

Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint
2026. június 29., hétfő

Hőségriasztással indul a hét

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Hőségriasztással indul a hét
Hőségriasztással indul a hét
2026. június 29., hétfő

Hőségriasztással indul a hét

2026. június 29., hétfő

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást

A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást
Hirdetés
Hirdetés