
A Midia kikötő közelében sülyedt el az Astana vontatóhajó
Fotó: Midia International
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
2026. március 21., 19:382026. március 21., 19:38
2026. március 21., 19:382026. március 21., 19:38
A tájékoztatás szerint katonai búvárokat vetettek be a szerdai midiai balesetben eltűnt személyek felkutatására. A térségbe vezényelték a JUPITER-107 jelzésű gyors búvárbevetési hajót, fedélzetén 15 katonai búvárral. Egy aknakereső hajó is részt vesz a térség átfésülésében.
A román felségjelű Astana vontatóhajó szerda reggel süllyedt el a midiai kikötőterminál közelében, mintegy 8 kilométerre a parttól. A fedélzeten a baleset idején öt személy tartózkodott. Egy tengerészt közvetlenül a baleset után emeltek ki a vízből, de az újraélesztése sikertelen volt; három személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Elsüllyedt szerdán reggel egy vontatóhajó a Fekete-tenger romániai partjai közelében, a midiai kikötőtől nem messze – adta hírül a katasztrófavédelem.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.
szóljon hozzá!