
Fotó: Haáz Vince
Továbbra is erőlteti a jövő évi választások egy részének összevonását a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL): most éppen Lucian Bode, a párt főtitkára, korábbi belügyminiszter beszélt arról, pártja szerint miért lenne szükséges ez a lépés.
2023. augusztus 22., 11:172023. augusztus 22., 11:17
Egy hétfő délutáni, Szilágy megyei sajtótájékoztatón kifejtette: a PNL álláspontja az, hogy a választások összevonása „a romániai polgárok érdekeit szolgálná”.
Lucian Bode szerint
„Ha a koalícióban sikerül megállapodni erről a politikai döntésről, akkor arról törvényt kell elfogadni, melyet ki kell hirdetni a Hivatalos Közlönyben, egy évvel a választások előtt. (..)Tehát, ha össze akarjuk vonni a helyhatósági választásokat az általános választásokkal, vagy akár az elnökválasztással – ez majd a szakemberek elemzései és a koalíció döntése alapján dől el –, akkor ennek a parlament két háza által elfogadott és az elnök által kihirdetett normatív törvény szintjén kell történnie, az alkotmánybírósághoz benyújtott fellebbezéssel, ami meghosszabbítaná az esetleges Hivatalos Közlönyben való közzétételt” – mondta Lucian Bode.
A politikus hangsúlyozta, hogy a jövő év bonyolult lesz „a polgárok, a románok, a választópolgárok számára”.
Bode szerint megbénítaná az ország működését, ha a júniusi európai parlamenti választásokat megelőző májusi kampánytól a decemberben esedékes parlamenti választásokig folyamatos kampányidőszak lenne.
„Nem szeretném, ha ezen jelentős számú választás után - húszévente egyszer fordul elő olyan, hogy egyszerre legyen esedékes az összes választás –
az euroatlanti megállapodásokból, és azt szeretnék, hogy „egy független paradicsomban” éljünk, már ahogy ők elképzelik” – tette hozzá.
A jelenlegi kormánykoalícióra utalva Lucian Bode azt mondta, hogy a PNL és a PSD képes arra, hogy „előre vigyék Romániát”, és szerinte a 2024-2028-as időszakban e pártok koalíciója irányítja majd az országot.
A PNL azért erőlteti az önkormányzati és a parlamenti választások összevonását, mert a helyi, jól beágyazott önkormányzati politikusai mozgósító erejében bízva abban reménykedik, hogy ezáltal a parlamenti választáson is többen vennének részt, és ezzel nőne a párt súlya a parlamentben.
Az értesülések szerint a PSD viszont inkább arra hajlik, hogy a parlamenti választást az elnökválasztással vonja össze.
Az önkormányzati választás jövő szeptemberben esedékes, így ha a koalíciós pártok valóban össze akarnak vonni több választást, ezt legkésőbb szeptember közepéig meg kell tenniük, a hatályos jogszabályok értelmében ugyanis kevesebb mint egy évvel a választások előtt nem lehet módosítani a választási törvényt.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!