Több erdélyi nagyvárosban máris elkezdődhet a lakosság tömeges oltása

Képünk illusztráció •  Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Nyolc településen kezdődik el hamarabb a lakosság tömeges beoltása az új típusú koronavírus ellen, jelentette be Valeriu Gheorghiță. Ezek zöme erdélyi nagyváros.

Balogh Levente

2021. március 09., 15:322021. március 09., 15:32

Az oltási kampány koordinátora kedden közölte, hogy azon településeken, ahol a fertőzési arány meghaladja a 4,5 ezreléket, előre hozzák az oltási kampány teljes lakosságot felölelő, harmadik szakaszát. A katonaorvos kifejtette,

ez Temesvárt, Gyulafehérvárt, Brassó megyéből Brassót és Barcaszentpétert, Nagybányát, Zilahot, Petrozsényt, Kolozsvárt, illetve a Kárpátokon túli területeken Giurgiut érinti.

Ezeken a településeken új oltópontok is nyílnak, a helyben rendelkezésre álló helyiségek és emberi erőforrás függvényében. Gheorghiţă emlékeztetett: 3 ezrelék fölött vörös forgatókönyv lép életbe a településeken, 6 ezrelék fölött pedig karantén következik, és

azért döntöttek a 4,5 ezrelékes határérték mellett, hogy itt közbelépve megpróbálják megakadályozni a 6 ezrelék elérését, vagyis a karantén bevezetését.

Azt is elmondta, hogy 74 új oltópont nyílik a 65 év fölöttiek és a krónikus betegek számára, ezekre szerdától lehet időpontot foglalni, az oltás pedig március 15-én kezdődik. Amúgy

jelenleg 678 oltóközpont működik 990 oltólehetőséggel, de összesen 1137 központ lesz majd, 1571 oltási lehetőséggel.

Ugyancsak március 15-étől, a harmadik szakasz regisztrációs időszakának kezdetétől elérhetők lesznek a várólisták is. Gheorghiţă azt is elmondta, hogy a mindkét oltást megkapott személyek hamarosan elektronikus formában is letölthetik az oltási igazolást az országos oltásnyilvántartó honlapjáról .

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter