
Fotó: Beliczay László
Románia mindössze 580 eurót költött lakosonként az egészségügyre 2018-ban, ami a legalacsonyabb összeg európai uniós viszonylatban – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által szerdán közzétett adatokból.
2020. december 02., 13:152020. december 02., 13:15
2020. december 02., 13:162020. december 02., 13:16
Az egy főre jutó egészségvédelmi költségek Dániában voltak a legmagasabbak: 5260 euró, azaz csaknem tízszer nagyobb összegről van szó, mint a sereghajtó Románia esetében. Az élen Luxemburg (5220 euró) és Svédország (5040 euró) következik a sorban.
Az EU országai átlagosan bruttó hazai termékük (GDP) 9,9 százalékát fordították az egészségügyre. A GDP-arányos ráfordítások tekintetében Németország a listavezető (GDP-je 11,5%-át költötte egészségügyre), amelyet Franciaország (11,3%) és Svédország (10,9%) követ.
Ez az arány csak Luxemburgban volt alacsonyabb, ez az ország GDP-je 5,3 százalékát fordította erre a célra.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!