
Fotó: Veres Nándor
Működésbe lép július 1-jétől az országba érkező újrahasznosítható hulladék útjának nyomon követését lehetővé tevő informatikai rendszer – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
2022. június 30., 18:112022. június 30., 18:11
A tárcavezető hangsúlyozta, a cél az, hogy a behozott hulladékot feldolgozzák, hozzáadott értéket jelentsen, nyersanyagként visszakerüljön a gazdaságba, munkahelyeket, vállalatokat támogasson ezáltal, illetve ezzel párhuzamosan a törvénytelen lerakás megfékezéséhez is hozzájárul a rendszer.
„A tavalyi ellenőrzések, a számos bírság és bűnügyi eljárás megmutatták, hogy kiterjedt jelenség az illegális hulladékbehozatal, ezért első lépésben korlátoztuk azoknak a határátkelőhelyeknek a számát, ahol törvényesen be lehet hozni a hulladékot, most pedig élesítjük az ellenőrző rendszert is” – idézi Tánczos Barnát az RMDSZ közleménye.
„Minden egyes hulladékszállítmányt, amelyet be szeretnének hozni Romániába, 24 órával azelőtt regisztrálnia kell az informatikai rendszerben annak a vállalkozásnak, amely fogadja a rakományt. A kijelölt határátkelőhelyeken állandó ügyeletet biztosítanak a Környezetvédelmi Őrség ellenőrei, akik minden egyes bejelentett szállítmányt ellenőriznek. Amennyiben egy szállítmány nincs bejelenve, visszafordítják a származási országba. A Romániába beengedett rakományokat 48 órán belül le kell rakni, meg kell mérjék a mennyiséget, be kell vezessék a digitális regiszterbe, és ezáltal gyakorlatilag nyomon követjük az átkelőhelytől a célvállalatig a szállítmányokat” – ismertette az eljárást a miniszter.
„A hatóságok ellenőrizni fogják ezeket a vállalkozásokat, hogy a bejelentett mennyiségek összhangban vannak-e az újrahasznosított nyersanyagok mennyiségével. Emellett, ha valaki a rendszert megkerülve hoz hulladékot az országba, kettőtől hét évig terjedő börtönbüntetésre számíthat, akár uniós tagállamból, akár más országból szállít törvénytelenül hulladékot” – taglalta a tárcavezető.
„Úttörő szerepet vállaltunk ebben a rendszerben, hiszen Brüsszel is rájött, hogy gondok vannak a tagállamok közötti illegális hulladékátvitellel. Egyrészt szabályozták néhány évvel ezelőtt a szabad kereskedelmét ezeknek az áruknak, mert a hulladékot is áruként kezelik az EU-ban, és a szabad kereskedelem az egyik alappillére a tagországok együttműködésének. Ez viszont utat nyitott az illegális szállításnak is. Az általunk most bevezetett új rendszer az uniós rendszer működéséhez is jó példaként szolgálhat” – hangsúlyozta Tánczos Barna.
Adrian Veștea szerint miniszterelnök-jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Ezzel szemben Gheorghe Falcă PNL-s európai parlamenti képviselő vasárnap Veștea kizárását kérte a pártból.
Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.
A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.
Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.
Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
szóljon hozzá!