Hirdetés

Tánczos: a talajszárazság egy ideig nem szűnik meg, a radioaktivitás ügyében nincs miért aggódni

Tánczos Barna •  Fotó: Facebook/Tánczos Barna

Tánczos Barna

Fotó: Facebook/Tánczos Barna

A következő napokra vonatkozó előrejelzések biztatóbbak, de a talajszárazság nem szűnik meg, és az érintett területeken a normális állapothoz való visszatérés hosszú és lassú lesz – jelentette ki a szerdai kormányülés végén Tánczos Barna. Azt is kijelentette, a radioaktivitási szint a háború kezdete óta sem Ukrajnában, sem Romániában nem emelkedett, és alaptalan az aggodalom a zaporizzsjai atomerőműnél mért értékek miatt. 

Hírösszefoglaló

2022. augusztus 10., 16:192022. augusztus 10., 16:19

A környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az aszály jelentős terméskárokat okozott, és a továbbiakban sem várható a nyár folyamán számottevő csapadék. „Reméljük, hogy a következő mezőgazdasági évre való felkészülést segítik az augusztus végi és szeptember eleji esőzések” – jelentette ki.

A mezőgazdasági minisztérium szerdán közölte, hogy 30 megyéből származó adatok szerint az aszály eddig 284 376 hektár termőföldet sújtott. Az érintett terület egy nap alatt 16 391 hektárral nőtt.

Hirdetés

A közlemény szerint 154 500 hektár búzát és tritikálét, 22 598 hektár árpát, zabot és rozst, 25 000 hektár repcét, 49 910 hektár kukoricát, 3 141 hektár szóját, 702 hektár borsót, 20 054 hektár napraforgót, 3952 hektár takarmánynövényt és 4427 hektár más növényt érintett a szárazság.

Eddig a következő megyékből jelentettek aszálykárokat: Arad, Bákó, Bihar, Botoşani, Brassó, Brăila, Buzău, Călăraşi, Dâmboviţa, Konstanca, Galac, Giurgiu, Fehér, Hunyad, Ialomiţa, Iaşi, Ilfov, Máramaros, Neamţ, Olt, Prahova, Szatmár, Szilágy, Suceava, Teleorman, Tulcea, Temes, Vaslui, Vâlcea és Vrancea.

A szerdai kormányülés végén a környezetvédelmi miniszter

azt is kijelentette, a radioaktivitási szint a háború kezdete óta sem Ukrajnában, sem Romániában nem emelkedett, és alaptalan az aggodalom a zaporizzsjai atomerőműnél mért értékek miatt. 

„Az elmúlt napokban sok ellentmondásos információ látott napvilágot a zaporizzsjai erőműben kialakult helyzetről. Elég hosszú telefonbeszélgetést folytattam az ukrán környezetvédelmi miniszterrel, és Ruszlan Strilets úr ismét hangsúlyozta, hogy Ukrajnában a sugárzásellenőrző rendszer működik. Az európai államok adományai nyomán fejlesztették ki és egészítették ki új sugárzásmérő egységekkel. Ez egy olyan rendszer, amely napi mérési adatokat jelent, és elküldi azokat a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, ahogy mi is tesszük” – fejtette ki Tánczos Barna.

A napi szinten mért és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek továbbított adatok a miniszter szerint nem adnak okot aggodalomra.

Hangsúlyozta, hogy a háború kezdete óta folyamatosan mérik a radioaktivitás szintjét, Románia és Ukrajna között folyamatos az információcsere.

„Akár óránként is végeztünk méréseket azokban az időszakokban, amikor Ukrajna potenciális nukleáris tevékenységről vagy az atomerőművekkel kapcsolatos potenciális problémákról számolt be. Az adatok azt igazolták, hogy a radioaktivitás szintje a háborús időszakban sem Ukrajnában, sem Romániában nem emelkedett” – nyomatékosította a miniszter.

Rámutatott, hogy a méréseket folytatják, és állandó kapcsolatot tartanak fenn az ukrajnai környezetvédelmi minisztériummal, folyamatos az információcsere.

Az elmúlt hét végén bombatámadás érte a Zaporizzsja régióbeli Energodar városban található atomerőművet, amely némi kárt szenvedett, de a kritikus infrastruktúra sértetlen maradt.

Oroszország és Ukrajna kölcsönösen egymást okolja a támadásokért. Az állítások független ellenőrzése nem lehetséges – közölte az Agerpres hírügynökség. 

korábban írtuk

Mezőgazdasági miniszter: a talajszárazság már az egész ország területére kiterjedt
Mezőgazdasági miniszter: a talajszárazság már az egész ország területére kiterjedt

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a talajszárazság már az egész ország területére kiterjedt, és a Duna mentén már öntözni sem lehet a folyam alacsony vízszintje miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja

Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”

Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával

Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban

Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban
2026. június 12., péntek

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere

Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója

Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója
2026. június 12., péntek

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra
2026. június 12., péntek

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás

A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás
Hirdetés
Hirdetés