Hirdetés

Százhatvannal emelkedett a fertőzöttek száma Romániában, 29-en meghaltak

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Románia területén 1452 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést, közülük 29-en meghaltak – közölte szombaton a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Krónika

2020. március 28., 13:022020. március 28., 13:02

2020. március 28., 15:142020. március 28., 15:14

A legutóbbi, péntek déli jelentés óta 160 új esetet jegyeztek; a mostani statisztika szerint a fertőzöttek száma nem nőtt akkora mértékben, mint pénteken, amikor több mint 250 új esetet diagnosztizáltak 24 óra leforgása alatt. Az új fertőzöttek 13 és 83 év közöttiek.

A szombat délben bejelentett három új halálos áldozat kivétel nélkül Arad megyei: egy 60 éves, egy 71 éves és egy 74 éves nőről van szó.

Hirdetés

A 71 éves asszony cukorbeteg volt, március 25-én került a járványkórházba. 27-én intenzív terápiás osztályra vitték át, de nem tudták megmenteni életét. A halál oka akut légzési elégtelenség volt. A 74 éves nőt március 18-án utalták be az aradi diabetológiai klinikára. Március 25-én vettek tőle mintát COVID-19 tesztelés végett, a laboreredmények 27-én mutatták ki a betegséget, de a nő már 26-án meghalt az intenzív terápián. A 60 éves nőt március 25-én szállították az aradi járványkórházba, és még ugyanazon a napon intenzív terápiára került. COVID-19-re is ezen a napon tesztelték. Az eredmény 26-án lett pozitív, a halál szintén 26-án állt be.

A fertőzöttek közül 139-et gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból, közülük 54-et Temesváron, 55-öt Bukarestben, 16-ot Iaşi-ban, hatot Craiován, hatot Konstancán és kettőt Kolozsváron. 34 beteget az intenzív terápiás osztályon kezelnek (kettővel többet, mint előző nap), közülük 25 páciens állapota súlyos. Szombatig országos szinten 19 663 koronavírus-tesztet végeztek, ebből 1277-et magán egészségügyi intézményben. Jelenleg az ország területén 7 801 személy található intézményes karantéban, további 131 367-en otthoni elkülönítőben vannak.

Ezzel egy időben 67 külföldön élő román állampolgár fertőzödött meg igazoltan koronavírussal, 11-en közülük meghaltak – tájékoztatott szombaton a bukaresti stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

A járvány kitörése óta összesen tizenegy román állampolgár hunyt el külföldön koronavírus-fertőzésben: nyolc Olaszországban, kettő Franciaországban és egy Nagy-Britanniában. A diplomáciai képviseletek és a konzuli hivatalok által szolgáltatott adatok alapján ez idáig 67 külföldön élő román állampolgárnál mutatták ki a koronavírust, közülük 52 Olaszországban, 4 Spanyolországban, 3 Franciaországban, 2 Namíbiában, 2 Indonéziában, egy-egy személy pedig Tunéziában, Írországban, Luxemburgban és Nagy-Britanniában fertőződött meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
Hirdetés
Hirdetés