Hirdetés

Sűrűn csengett a telefon a hegyimentősöknél

hegyimentő szolgálat

Több mint száz alkalommal riasztották a hegyimentőket az elmúlt 24 órában

Fotó: Salvamont Facebook-oldala

Az elmúlt 24 órában 119 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.

Hírösszefoglaló

2026. január 25., 11:022026. január 25., 11:02

A bejegyzés szerint 43 személyt szállítottak kórházba – írta az Agerpres hírügynökség.

Az elmúlt 24 órában a Krassó-Szörény megyei (15), a Brassó megyei és a sinaiai (13-13), valamint a lupényi (10) hegyimentők kapták a legtöbb riasztást.

Hirdetés

Ugyanakkor 59 betelefonáló a turistaútvonalak állapotáról kért információkat és tanácsokat.

Kovács Zoltán Róbert, a Maros Megyei Hegyi- és Barlangimentő Szolgálat vezetője nemrég lapunk megkeresésére elmondta, télen célszerű rövidebb túrákat tervezni, mivel a hóban való haladás lassabb, és a nappalok is hamarabb rövidülnek, továbbá minden esetben olyan túraútvonalakat válasszunk, amelyeket már a nyári időszakban is bejártunk. Fontos továbbá, hogy lehetőleg ne egyedül induljunk útnak, valamint a mobiltelefon mindig legyen nálunk, meleg helyen – például belső zsebben – tárolva, mivel a hidegben az akkumulátor gyorsan lemerülhet.

korábban írtuk

Hogyan kerüljük el a baleseteket a sípályákon, a lavinaveszélyt téli túrázáskor? – Hegyimentő tanácsai sízőknek és természetjáróknak
Hogyan kerüljük el a baleseteket a sípályákon, a lavinaveszélyt téli túrázáskor? – Hegyimentő tanácsai sízőknek és természetjáróknak

Megteltek a sípályák Székelyföldön és Erdély-szerte, egyre többen keresik a havas hegyek kínálta téli kikapcsolódást. Kovács Zoltán Róbert hegyimentő a síelés, a túrasízés és a téli túrázás legfontosabb tudnivalóira hívja fel a figyelmet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
Hirdetés