
Egyes beszámolók szerint a suceavai kórházban embertelen állapotok uralkodnak.
Fotó: Facebook
Súlyos törvénytelenségek történhettek a nyomozást folytató ügyészek szerint a suceavai kórházban, ennek nyomán alakulhatott ki tömeges fertőzés, amely többek között az egészségügyi személyzetre is átterjedt.
2020. április 01., 19:242020. április 01., 19:24
2020. április 01., 19:322020. április 01., 19:32
A suceavai megyei kórházban elkövetett törvénytelenségek vezethettek az ottani tömeges koronavírus-fertőzéshez és halálesetekhez a helyi ügyészség gyanúja szerint, amely nyomozást indított az ügyben. Mint ismeretes, hétfőn este az egész várost vesztegzár alá helyezték, miután az ország koronavírus-fertőzötteinek negyedét itt regisztrálták.
A suceavai ügyészség, amely a betegségek leküzdésének meghiúsítása és hivatali visszaélés gyanújával indított nyomozást, megállapította, hogy nem illetékes bizonyos halálesetek kivizsgálásában, amelyeknél súlyosbító körülmények merülnek fel, ezeket átadta a legfőbb ügyészségnek.
Az ügyészség rendellenességeket talált abban a vonatkozásban is, ahogyan a koronavírus-fertőzésben elhunyt betegeket regisztrálták a kórházban, és azt feltételezi, hogy egyes köztisztviselők „jogsértő tevékenységet” folytattak.
A sajtóban megjelent oknyomozó riportokat követően az ügyészek okirat-hamisítás gyanújával is nyomoznak.
Az ügyészek szerint az egészségügyi szakemberek akkor is megszegték az elkülönítésre vonatkozó rendelkezéseket, amikor a pozitív teszteredményű pácienseket nem a fertőző osztályra utalták be.
Az ügyészség leszögezi: a nyomozás célja, hogy minden szempontból tisztázza a tényleges helyzetet, de tekintettel Suceava városának kritikus helyzetére, fontos, hogy valamennyi egészségügyi szakember maximális gonddal teljesítse kötelezettségét, és ebben az időszakban semmilyen további nyomásnak ne legyen kitéve.
A suceavai orvosi kamara elnöke megerősítette, hogy a kórházban törvénytelenségek történtek. Sorin Hâncu szerint
A kamarai elnök szerint egyes személyeket – köztük Gheorghe Fluturt, a megyei önkormányzat elnökét, akiről egyébként kiderült, hogy fertőzött – preferenciálisan kezeltek, mielőtt az asszisztensnők órákig álltak sorba, hogy kivárják, amíg a kedvezményezettek után tőlük is mintát vesznek.
Egyes beszámolók szerint a suceavai kórházban embertelen állapotok uralkodnak. Idős páciensek rokonai szerint hozzátartozóikon nem végzik el a szükséges vizsgálatokat, és az alapvető ellátásukról sem gondoskodnak. Egy házi karanténban levő orvos szerdai beszámolója szerint a hatóságok igyekeznek megnyugtatni mindenkit, mondván: a kórházban minden rendben van, hogy ne keltsenek pánikot. Ugyanakkor azt állítja:
Ez valóban nem lehetetlen, hiszen – mint arról beszámoltunk – a hét elején kiderült, hogy számos, múlt héten elhunyt páciens koronavírus-fertőzött is volt.
Azt is kijelentette, hogy a pácienseket új tesztek elvégzése nélkül költöztetik ki a kórházból, és a jelenleg házi karanténban levő orvosokat sem tesztelik majd újra, mivel nincs elegendő teszt.
Az orvos szerint a rendellenességek továbbra is folytatódnak: behívták dolgozni a házi karanténba vonult személyzetet, a nem koronavírusos betegeket viszont olyan egészségügyi személyzet mozgatja, akinek elkülönítőben kellene lennie. Mint arról beszámoltunk, Nelu Tătaru egészségügy-miniszter a hét elején azzal magyarázta a nagyszámú suceavai megbetegedést, hogy sokan tértek vissza oda Olaszországból és Spanyolországból. Bogdan Descescu belügyi államtitkár ennek kapcsán szerdán este elmondta: az országba márciusban beérkezett 260 ezer külföldön élő román közül Suceava megyébe mintegy tízezren tértek vissza.
Közben Bukarestben is bajba kerültek a kórházak: kiderült, hogy 17 egészségügyi dolgozó és 10 páciens fertőződött meg a koronavírussal az ottani sürgősségi kórházban. A teszteléseket március 22-én kezdték meg, és
A kórházban széleskörű járványügyi vizsgálatot folytatnak.
A fertőzött személyeket más fővárosi kórházakba szállították. A katonai kórházban 24 fertőzött dolgozót azonosítottak, ám a szakemberek szerint további orvosok és ápolók is fertőzöttek lehetnek.
Szintén Bukarestben a Szent János kórház nefrológai osztályát lezárták, 72 orvos pedig házi karanténba került, miután az egyik páciensről kiderült, hogy koronavírusos.
Méltatlanná vált a suceavai kórház az állami érdemrendre
Visszavonta szerdán Klaus Johannis államfő a suceavai Sfântul Ioan cel Nou megyei sürgősségi kórház állami kitüntetését. Az Államelnöki Hivatal szerdai közleményében rámutat, a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapot ideje alatt olyan súlyos hiányosságokat észleltek az egészségügyi intézmény tevékenységében, amelyek minden korábbi megvalósítást felülírnak, ezért az elnök visszavonja a kórház állami kitüntetését. A suceavai megyei kórháznak a 2019. április 5-én kiadott rendelettel ítélték oda az egészségügyi érdemrend lovagi fokozatát.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
szóljon hozzá!