
SRI: a terrorelhárító egységek megelőző jelleggel, sajátos módszerekkel lépnek fel a terrorizmus ellen
Fotó: SRI/Facebook
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerdán közölte, hogy a nemzetközi biztonsági helyzet alakulását elemezve egyelőre nem indokolt a terrorfenyegetettségi szint emelése Romániában.
2026. március 11., 15:592026. március 11., 15:59
Az intézmény tájékoztatása szerint az országban továbbra is a kék jelzésű (óvatos) terrorriasztási szint van érvényben, amelyet addig tartanak fenn, amíg a hazai és nemzetközi partnerségek keretében rendelkezésre álló információk nem utalnak terrorcselekmény elkövetésének fokozott kockázatára Románia területén.
Az Agerpreshez eljuttatott közlemény szerint a romániai és nemzetközi partnerekkel folytatott együttműködés biztosítja a terrorfenyegetések azonosítását és az ellenük hozott intézkedések összehangolását.

Jóváhagyta a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülésén azt az amerikai kérést, hogy az Irán elleni hadműveletek támogatására amerikai katonai gépeket és csapatokat telepítsenek a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra.

Miközben Irán közlése szerint az eddigi legnagyobb mértékű csapást indította Izrael és a környező arab országok ellen, az izraeli hadsereg szerdán reggel közölte: újabb támadási hullámot indított Teherán ellen.

Az Egyesült Államok nem fog engedni az Iránnal folytatott háborúban, amíg „az ellenséget teljesen és döntő módon meg nem győzik” – jelentette ki Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter.

Kedden is folytatódtak az Irán elleni amerikai és izraeli katonai csapások, az izraeli hadsereg kedden reggel a fővárost, Teheránt bombázta, miután hétfőn három másik iráni tartományban támadta a katonai infrastruktúrát.
Már nem áll Octavian Goga heves antiszemitizmusáról hírhedt egykori román miniszterelnök mellszobra Jászvásár egyik közterén – adta hírül a Ziarul de Iaşi.
A PNL nem fog többé koalícióra lépni a szociáldemokratákkal, ha utóbbiak bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatják a jelenlegi kormányt – jelentette ki Ciprian Ciucu, hangsúlyozva, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök „nem egy báb”, és nem fog lemondani.
A 2024-es elnökválasztás érvénytelenítéséről szóló döntést az alkotmány megsértése, valamint a választási kampány finanszírozására vonatkozó szabályok be nem tartása miatt kellett meghozni – jelentette ki Simina Tănăsescu, az alkotmánybíróság elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök, a Nemzeti Liberális párt (PNL) elnöke közölte: a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) nyomása ellenére sem kíván lemondani a kormányfői tisztségről.
Idén 410 millió lejt szánnak a gyógykezelések állami fedezésére, az utalványok 15 százalékát önrész nélkül vehetik igénybe a jogosultak.
Telefonon tárgyalt szerdán Ilie Bolojan kormányfő Magyarország megválasztott miniszterelnökével, Magyar Péterrel.
A védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy az Oroszországhoz köthető hackerek által feltört e-mail-fiókok nem tartalmaztak minősített adatokat, ezeket adminisztratív tevékenységekre és nyilvános információk továbbítására használták.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő magyar miniszterelnök Orbán Viktor leköszönő kormányfő majdnem pontos mása – így vélekedik Traian Băsescu korábbi román elnök.
Bár továbbra is a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottsága a legnagyobb, népszerűsége az év eleje óta csökkent – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Romániának sürgős újraindításra van szüksége az ország jelenlegi téves irányvonalának megváltoztatásához – jelentette ki szerdán Sorin Grindeanu, a képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
szóljon hozzá!