Aggodalmak hullámát váltotta ki a román állam berkeiben, hogy a magyar Bonafarm csoporthoz kerülhet a Napolact márka a FrieslandCampina Romániától – írja a gazdasági szektorban dolgozó kormányzati forrásokra hivatkozva az Adevărul.ro.
Több mint egymilliárd lejt emésztettek fel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ágazati nyugdíjalapja által kifizetett katonai nyugdíjak 2024-ben, az összeg tartalmazza a kedvezményezetteknek járó és 2024-ben kifizetett különbözeteket is.
Egy Ausztriában bejegyzett céggel kötött fiktív munkaszerződés segítségével juttatta volna ki az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedéssel vádolt volt elnökjelöltet, Calin Georgescut Romániából egy volt hírszerző tisztekből álló csoport.
Álhírszerzőkre csaptak le szerdán reggel a román hatóságok: a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály ügyészei és a gyulafehérvári szervezett bűnözés elleni csoport rendőrei hét házkutatást hajtottak végre Arad, Temes, Bihar és Hunyad megyében.
Románia és Lengyelország nyolc embert vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Oroszország nevében szabotázsokat terveztek – jelentették be kedden a bukaresti és a varsói hatóságok.
Az igazságszolgáltatás helyzetéről készül kórképet felállítani Nicușor Dan államfő a rendszer képviselőivel való tárgyalások után.
A Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) nagyobb szerepet kell játszania a korrupció elleni küzdelemben – jelentette ki Nicușor Dan.
Keményen bírálta szombaton Ludovic Orban államfői tanácsadó szombaton a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI), amiért nem utasított ki elegendő orosz kémet, és nem vette észre, hogy az alkotmányos rend ellen fellépő emberek hálózatot építenek ki.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egy palesztin mérnök Romániából való kiutasítását kezdeményezte, mivel a férfit azzal gyanúsítják, hogy radikalizálódott és csatlakozott a Hamász terrorszervezethez.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) hétfőn arra kérte a parlament vezetőségét, hogy engedélyezze a Román Hírszerző Szolgálat legutóbbi négy – 2021-es, 2022-es, 2023-as és 2024-es – tevékenységi jelentésének megvitatását.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) beavatkozott az ország politikai és gazdasági életébe – ismerte el Nicușor Dan államfő.
Diverziókeltési kísérlet miatt jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a legfelsőbb bíróság azt a kolumbiai állampolgárt, aki az ügyészek szerint kiemelt jelentőségű romániai célpontok felrobbantását tervezte.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) integrált informatikai rendszert kíván beszerezni a romániai polgári repülőterek biztonságának és tranzitjának biztosítására, a tender költségvetése áfa nélkül 139,7 millió lejre becsülhető.
Nicușor Dan államfő péntek este kijelentette, hogy olyan politikán kívüli személyeket szeretne jelölni a hírszerző szolgálatok élére, akiknek már van vezetői tapasztalatuk.
Dacian Cioloș volt technokrata miniszterelnök neve is felmerült a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) lehetséges vezetőjeként – közölte több román sajtóorgánum saját értesülésre hivatkozva.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vasárnap figyelmeztetett, hogy a TikTok közösségi médiaplatformon a SRI nevével és logójával visszaélő fiókokat azonosítottak.
Nicușor Dan államfő kedd reggel kijelentette, hogy Romániában problémát jelent a nagy értékű adócsalás, és az intézményeknek – beleértve a hírszerzést is – foglalkozniuk kell ezzel.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.