Hirdetés

Hegseth: nem csitul a háború, amíg teljesen le nem győzzük Iránt

Hegseth

Bizonytalanság. Pete Hegseth védelmi miniszter totális győzelmet vár Irán fölött

Fotó: Pete Hegseth/Facebook

Az Egyesült Államok nem fog engedni az Iránnal folytatott háborúban, amíg „az ellenséget teljesen és döntő módon meg nem győzik” – jelentette ki Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a Pentagon keddi tájékoztatóján, hozzátéve, hogy ez az Egyesült Államok ütemterve szerint fog megtörténni.

Krónika

2026. március 10., 15:232026. március 10., 15:23

2026. március 10., 15:512026. március 10., 15:51

Hegseth kijelentései azt követően hangzottak el, hogy Donald Trump amerikai elnök hétfőn kijelentette: a háború „nagyjából befejeződött”.

Trump azt is mondta, hogy „sok szempontból már nyertünk, de még nem nyertünk eleget”.

Hirdetés

„Ahogy Trump elnök tegnap kijelentette, technikai tudásunk és katonai erőnk révén elsöprő fölényben vagyunk az ellenséggel szemben” – mondta Hegseth.

„De ezt a mi ütemtervünk szerint és a mi döntésünk alapján tesszük” – tette hozzá.

Kijelentette: a keddi nap lesz a legintenzívebb a csapások szempontjából Irán területén,az amerikai erők pedig „brutális hatékonysággal” és „teljes légi fölénnyel” hajtják végre a műveleteket.

Arról is beszélt: Irán vezetői „kétségbeesettek és kapkodnak”, miközben a háború a második hetébe lép.

„A mollák kétségbeesettek és kapkodnak, mint a gyáva terroristák, akik valójában” – mondta Hegseth.

korábban írtuk

Trump szerint közel az iráni háború vége, bejelentésére zuhanni kezdett a kőolaj ára
Trump szerint közel az iráni háború vége, bejelentésére zuhanni kezdett a kőolaj ára

Váratlan bejelentést tett hétfőn Donald Trump amerikai elnök, aki szerint a lezáráshoz közeledik az Irán elleni háború, miután súlyos csapást mértek a perzsa állam hadseregére.

A miniszter azzal vádolta Iránt, hogy iskolákból lő ki rakétákat, miközben az Egyesült Államokat heves bírálatok érik egy iráni lányiskola elleni támadás miatt, amelynek során több mint száz személy, köztük sok gyermek halt meg.

Idézet
Szándékosan lőnek ki rakétákat iskolákból és kórházakból, ártatlanokat célozva meg, mert tudják, hogy hadseregük szisztematikusan gyengül és megsemmisül”

– tette hozzá.

Míg az amerikai Központi Parancsnokság szerint Irán polgári területekről indít rakétákat, Hegseth nem hozott fel bizonyítékot arra, hogy Irán kifejezetten iskolákból lőne ki rakétákat.

Hegseth leszögezte:

Irán új legfelsőbb vezetőjének, Modzstaba Hameneinek „hallgatnia kellene Donald Trump amerikai elnök szavaira”, és „nem kellene atomfegyverek birtoklására törekednie”.

„Irán új vezetője bölcsen tenné, ha megfogadná elnökünk szavait, miszerint nem törekszik atomfegyverekre, és ezt nyíltan kijelentené” – mondta Hegseth.

A miniszter ugyanakkor

figyelmeztette Oroszországot, hogy ne avatkozzon bele az Iránnal vívott háborúba.

Hegseth azután tette ezt, hogy megkérdezték Donald Trump elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnapi telefonhívásáról.

Hegseth a beszélgetést „határozott felhívásnak” nevezte, amely reményei szerint megerősíti „a béke lehetőségét” Oroszország és Ukrajna közötti háborúban.

Azt mondta, hogy a hívás megerősítette „annak felismerését is, hogy – ami ezt a konfliktust illeti – nem szabadna beleavatkozniuk”.

Források korábban a CNN-nek azt mondták, hogy Oroszország az amerikai katonai célpontokról szóló hírszerzési információkkal segíti Irán háborús erőfeszítéseit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges Patriot elfogórakéták tizedével rendelkezik

Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.

Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges Patriot elfogórakéták tizedével rendelkezik
2026. augusztus 13., csütörtök

Trump azzal dicsekszik, hogy ellenőrzi a Hormuzi-szorost – csak éppen az olajszállítók nem nagyon tudnak átkelni rajta

Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.

Trump azzal dicsekszik, hogy ellenőrzi a Hormuzi-szorost – csak éppen az olajszállítók nem nagyon tudnak átkelni rajta
2026. augusztus 12., szerda

A lengyelországi és romániai légtérsértésekről tanácskoztak a NATO-tagállamok nagykövetei

A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.

A lengyelországi és romániai légtérsértésekről tanácskoztak a NATO-tagállamok nagykövetei
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Bukaresti luxus után nem tetszik a miami fogda a Tate testvéreknek

Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.

Bukaresti luxus után nem tetszik a miami fogda a Tate testvéreknek
2026. augusztus 12., szerda

Fidesz-szóvivő: Bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a párt szervereinek lefoglalása

A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.

Fidesz-szóvivő: Bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a párt szervereinek lefoglalása
2026. augusztus 12., szerda

Ukrajna amerikai kérésre felhagyott a romániai kőolajszállítmányokat is érintő támadásokkal a Fekete-tengeren

Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.

Ukrajna amerikai kérésre felhagyott a romániai kőolajszállítmányokat is érintő támadásokkal a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Házilag készített gyújtószerkezet okozott tüzet a svájci román nagykövetségnél

Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Házilag készített gyújtószerkezet okozott tüzet a svájci román nagykövetségnél
2026. augusztus 12., szerda

Trump elismerte, hogy titokban átcsempészték egy másik repülőre az iráni fenyegetés miatt a NATO-csúcs után

Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.

Trump elismerte, hogy titokban átcsempészték egy másik repülőre az iráni fenyegetés miatt a NATO-csúcs után
2026. augusztus 12., szerda

Bukarest szerint Oroszország sztálinista propagandát folytat Románia és Moldova ellen

Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.

Bukarest szerint Oroszország sztálinista propagandát folytat Románia és Moldova ellen
Hirdetés
Hirdetés