Hirdetés

Sikkasztás és hűtlen kezelés vádjával indult eljárás Mircea Drăghici, a Szociáldemokrata Párt volt kincstárnoka ellen

•  Fotó: Facebook/Mircea Draghici

Fotó: Facebook/Mircea Draghici

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt kincstárnoka ellen. Mircea Drăghici-ot sikkasztás és a párttámogatásként nyújtott összegeknek az eredetitől eltérő célokra való felhasználása miatt állítják bíróság elé – adta hírül az Agerpres.

Hírösszefoglaló

2019. július 25., 13:192019. július 25., 13:19

A vádirat szerint Mircea Drăghici 2018. február 15-e és június 11-e egy saját ingatlan vásárlására használt fel 380 ezer lejt a párt által az Állandó Választási Hatóságtól kapott támogatásból, amelyet az alakulat kincstárnokaként ő kezelt. Az ingatlan árának kétharmadát törlesztette ebből az összegből, és egy fiktív bérleti szerződéssel próbálta azt a látszatot kelteni, hogy az összeget bérleti díjként a párt fizeti.

A vádhatóság csütörtöki közleményében rámutat,

Hirdetés

Mircea Drăghici tavaly februárban egy családtagjával együtt megállapodott egy 500 ezer eurót érő ingatlan tulajdonosával, hogy megvásárolja azt úgy, hogy részben a párt által felvett támogatásból, részben saját zsebből fizeti ki.

Az épület tulajdonosa és a gyanúsított, illetve családtagja közötti elővásárlási szerződés 2018. február 15-én jött létre, és ugyanezen a napon a párt bérleti szerződést kötött az épületre. Az ügyészek szerint a bérleti szerződést 2018. március 1-jétől kezdődően 10 évre kötötték, 2029. március 1-jéig, a bérleti díj összege pedig 380 000 euró volt, amelyet 18 hónap alatt kellett kifizetni. A valóságban azonban a szerződés teljes értékét öt hónap alatt kifizették a politikai pártok tevékenységének finanszírozásáról szóló, 2006/334-es törvény alapján nyújtott támogatásból – állítja a DNA. Miután az Állandó Választási Hatóság vizsgálódni kezdett a támogatás felhasználásáról, a bérleti szerződést és az elővásárlási szerződést is felmondták, a bérleti díjként és a lakás áraként kifizetett összegeket pedig visszavonták – derül még ki a vádhatóság közleményéből.

Emellett az ügyészek szerint

2017 júliusában Mircea Drăghici egyik családtagja megvásárolt a párttól egy több mint 300 ezer lejt érő luxusgépkocsit,

de nem fizette ki azt, csak egy évvel később, 2018 augusztusában utalták az autó vételárát.

A vádiratot a legfelsőbb bíróságra küldte a korrupcióellenes ügyészség.

A DNA csütörtöki közleménye megjegyzi, hogy az ugyanebben az ügyben az Állandó Választási Hatóság (AEP) volt elnöke, Daniel Barbu ellen indított bűnvádi eljárás folytatódik, ezt leválasztották a Drăghici-dossziéról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Az USR is eldönti hamarosan, hogy támogatja-e Adrian Veșteát

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetősége vasárnap 19 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt – tájékoztatott a párt sajtószóvivője, Cristian Seidler.

Az USR is eldönti hamarosan, hogy támogatja-e Adrian Veșteát
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Tovább mélyül a válság a PNL-ben: Veștea békülne, Falcă kizárná

Adrian Veștea szerint miniszterelnök-jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Ezzel szemben Gheorghe Falcă PNL-s európai parlamenti képviselő vasárnap Veștea kizárását kérte a pártból.

Tovább mélyül a válság a PNL-ben: Veștea békülne, Falcă kizárná
2026. június 14., vasárnap

Az RMDSZ hamarosan dönt, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt

Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.

Az RMDSZ hamarosan dönt, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt
2026. június 14., vasárnap

Ki az új miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea?

A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.

Ki az új miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea?
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

„Gyorsabban csalódtunk benned, mint Iohannisban” – Dühödt kommentáradat zúdult Nicușor Danra

Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.

„Gyorsabban csalódtunk benned, mint Iohannisban” – Dühödt kommentáradat zúdult Nicușor Danra
2026. június 14., vasárnap

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan

Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan
2026. június 14., vasárnap

Sokakat őrizetbe vettek a Jupiter hadművelet keretében

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.

Sokakat őrizetbe vettek a Jupiter hadművelet keretében
Hirdetés
2026. június 13., szombat

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja

Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”

Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
Hirdetés
Hirdetés