
Fotó: Páva Adorján
Hivatalosan az év eleje óta a kórházak udvarán, speciális tárolókban és videóval vagy biztonsági személyzet által felügyelt területeken kell gyűjteni Romániában a lejárt vagy még érvényes szavatosságú, de a betegek által már nem használt gyógyszereket.
2024. május 18., 11:212024. május 18., 11:21
Az idén áprilisban megjelent módszertan szerint minden állami és magán egészségügyi intézmény köteles összegyűjteni a lejárt gyógyszereket a lakosságtól. Az egészségügyi intézmények vezetőinek biztosítaniuk kell speciális konténereket, ezeket a kórház udvarán, megjelölt, a polgárok számára hozzáférhető helyen kell elhelyezniük.
A kórházak meghatározhatnak bizonyos napokat és időpontokat, amikor a polgárok elvihetik a kijelölt pontokra a gyógyszereket. Például az Arad Megyei Sürgősségi Kórházban a múlt héten megnyitott gyűjtőpont szerdánként 9 és 11 között áll a polgárok rendelkezésére.
A bukaresti Bagdasar Arseni kórház az elsők között vezette be ezt a rendszert az év eleje óta. A news.ro hírportálnak nyilatkozó Andreea Preda epidemiológus felhívta a figyelmet azokra a hibákra, amelyet egyesek elkövetnek a gyógyszerek leadásakor: személyes tárgyakat, például kozmetikumokat, rúzst, vagy akár óvszert is tesznek a zacskókba, holott ez tilos – ezeket a termékeket nem szabadna gyógyszerként kidobni, hanem egyszerű hulladékként kellene a kukákba kerülniük. „Az év eleje óta változott a jogszabály, abban az értelemben, hogy megjelent a metodológia. Az a kérésünk, hogy a polgárok a megfelelő időben, a megfelelő napokon dobják el a gyógyszereket,
Van egy kijelölt helyünk, feliratok vezetnek oda, ki van függesztve az ártalmatlanítás ütemterve. Az egyes kategóriájú készítményeket speciális tartályokba kell dobni, egy erre szakosodott és felhatalmazott cég elszállítja és megsemmisíti a vegyi anyagokat” – mondta a bukaresti kórház epidemiológus-főorvosa. Hozzátette,
Beatrice Speteanu gyógyszerész, a Hagyományos Gyógyszertárak és Gyógyszerészek Szövetségének elnöke felhívta a figyelmet, hogy a kidobandó gyógyszerek külső karton-csomagolását a papírhulladékba kell tenni, a tablettákat külön helyre kell üríteni, és szintén külön helyre kell dobni a nyomást tartalmazó flakonokat – az aeroszolokat, spray-ket, hiszen ezeket nem lehet a többi gyógyszerrel együtt elégetni. Mint részletezte, szintén külön kell kidobni mindent, ami oldat, folyadék, a kórházak speciális zsákokat biztosítanak, amelyek megakadályozzák a szivárgást. „A kábítószernek minősülő készítményekre vonatkozóan a törvény nem változott: ezeket vissza kell vinni a gyógyszertárba megsemmisítésre. Ami a kórházi gyűjtést illeti, számunkra ez az intézkedés nagyon is üdvözlendő, mert a kórházakon keresztül sokkal könnyebben meg lehet valósítani a megsemmisítést, ott amúgy is nagy mennyiségű kidobandó orvosság gyűl össze” – mondta a szövetség elnöke. Amikor először merült fel a törvényjavaslat, hogy a gyógyszertárakban kell gyűjteni a lejárt orvosságokat, sok nehézség merült fel, mert a gyógyszertáraknak külön helyet kellett szorítaniuk a termékek szétválogatására. A gyógyszerész felhívta a figyelmet, arra biztatják az embereket, hogy
„Reméljük, hogy minden kórház képes lesz kialakítani a speciális gyűjtőpontokat” – mondta Beatrice Speteanu.

Lejárt szavatosságú és fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontját indítják el május közepétől az Arad megyei sürgősségi kórházban.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
szóljon hozzá!