
Fotó: Egészségügyi minisztérium
Romániában hárommillió lejárt szavatosságú, koronavírus elleni vakcinát kellett eddig megsemmisíteni, és további hárommillió dózis szavatossága fog lejárni az év végéig – közölte hétfőn a Cotidianul című lap Alexandru Rafila egészségügyi miniszter egy előző esti televíziós interjújára hivatkozva.
2022. szeptember 26., 12:322022. szeptember 26., 12:32
2022. szeptember 26., 12:342022. szeptember 26., 12:34
A tárca vezetője szerint Románia adományként sem tudja már hasznosítani a felhasználatlanul maradt oltóanyagot, mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezése, a COVAX sem veszi már át a vakcinának a jelenlegi típusát, amelyből Romániában mintegy nyolcmillió adag van még készleten.
Rafila szerint a WHO a koronavírus-világjárványt még mindig közegészségügyi válságként kezeli, akkor is, ha ebben az időszakban Romániában kedvezőbb a helyzet.
A 19 millió lakosú Romániában 8 millió 136 ezer ember, a beoltható (5 év feletti) lakosság 44,9 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást. Az immunizáció szinte teljesen leállt az egészségügyi veszélyhelyzet márciusi feloldása után: az azóta eltelt fél évben kevesebb mint 23 ezerrel emelkedett a beoltottak száma. A május közepe óta igényelhető negyedik adagot is húszezernél kevesebben kérték, vagyis az ország lakosságának alig több mint egy ezreléke.
Az egészségügyi minisztérium napi helyzetjelentéseiből kiderült: az utóbbi héten 30 százalékkal kevesebb új fertőzést diagnosztizáltak, mint egy héttel korábban, 1300 alá csökkent az átlagos napi esetszám. A kórházakban 1357 koronavírusos beteget ápolnak (ez csaknem 20 százalékos csökkenés a múlt héthez képest), közülük 129-en szorulnak intenzív terápiára.
A koronavírus számlájára írt halálesetek száma a múlt héten 2 és 13 között ingadozott, az utóbbi két hétben a napi 8 Covid-áldozat számított átlagosnak Romániában.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!