Románia elkölti az EU-pénzeket

Újabb strukturális és kohéziós alapok várhatóak 2008-tól

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. február 08., 00:002006. február 08., 00:00

„Nem igaz, hogy Románia nem képes felhasználni a lehívott uniós pénzforrásokat. Csak egyeseknek könnyebb ezt állítani és a Pénzügyminisztériumot bírálni, mint az életképes terveket támogatni” – jelentette ki a Krónika kérdésére Jakab István, a pénzügyminisztérium államtitkára. Az RMDSZ tisztségviselője számadatokkal is cáfolta az utóbbi időben egyre inkább hangoztatott elméletet. Jakab elmondta: a romániai terveknek sikerült teljes egészében lefedniük az ISPA-program keretében folyósítandó 2,9 milliárd eurót. A PHARE-alap lefedettsége is elérte a 97 százalékot, amivel az uniós gazdasági szakemberek szerint az ország semmiképp sem vall szégyent.
A gondok nem a tervek körül, hanem azok kivitelezési ütemével vannak. A 2010. végéig tartó ISPA-program 2,9 milliárd eurójából éppen ezért mindössze 600 millió futott ki. Jakab szerint évi félmilliárd euróra kell felpörgetnünk a kifizetéseket, ehhez pedig a tervek megvalósítását fel kell gyorsítani. „Sajnos, 2004 októberében az Európai Bizottság felfüggesztette a pénzek folyósítását, és csak 2005 áprilisában oldotta fel. Az uniós szakemberek ugyanis azt észlelték, hogy a választások miatt Romániában leállt az élet” – fejtette ki Jakab István. Az államtitkár beismerte, hogy néhány esetben az igénylő hibáján múlt bizonyos előzőleg megítélt pénzalapok utólagos visszavonása. A Pénzügyminisztérium szakemberei olyan esettel is találkoztak, amikor a fafeldolgozási pályázatot nyerő suceavai cég sem fűrészüzemmel, sem alapanyaggal nem rendelkezett. „Ilyen és ehhez hasonló esetben a minisztérium szerződést bont, leállítja a kifizetéseket, vagy akár visszaigényli az addig folyósított összeget” – szögezte le kérdésünkre Jakab István.
Jelentős hiányosságok észlelhetők az útépítési programban is. A Bukarestet Konstancával összekötő autópálya esetében helyenként akadozik a földek kisajátítása. Az államtitkár szerint ugyanis esetenként nemcsak a tulajdonosok, hanem a községi elöljárók is okolhatók. Ezzel szemben egy furcsa, de mégiscsak objektív ok miatt késik Temesvár szeméttelepének a létrehozása. A nemzetközi repülőtér közelébe tervezett lerakatot azért nem építhetik meg, mert a légi hatóságok arra hívták fel a figyelmet, hogy még egy ökológiai szeméttelep is rendkívül sok madarat vonzhat a környékre, ami veszélyeztetné a gépek le- és felszállási biztonságát.
Fokozza az előcsatlakozási pénzek ésszerű felhasználásának fontosságát az, hogy 2008-tól Románia újabb, ezúttal strukturális és kohéziós alapokhoz fog jutni.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez