Hirdetés

Románia továbbra sem sodródhat bele a háborúba a védelmi miniszter szerint

•  Fotó: Román védelmi minisztérium

Fotó: Román védelmi minisztérium

Romániában nem lehet háború – igyekezett megnyugtatni a közvéleményt Angel Tîlvăr védelmi miniszter.

Krónika

2024. január 03., 08:462024. január 03., 08:46

Az ukrajnai háború Romániára való átterjedésével kapcsolatos kérdésekre kedden este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva hangsúlyozza, hogy Románia példátlan biztonsági garanciákat élvez.

Idézet
Nem, háború nem lehetséges. Nem, mert olyan biztonsági garanciáink vannak, amilyenek Romániának még soha nem voltak.

Másrészt úgy gondolom, hogy politikailag is helyesen cselekszünk. De katonailag is, hogy ez ne történjen meg.

Hirdetés

És nem véletlenül mondtam politikai szempontból is, mert Románia, amely rendelkezik bizonyos a fontos tulajdonságokkal, nevezetesen a politikai stabilitással és kiszámíthatósággal, szövetségeseink körében is olyan bizalmat kelt, amely lehetővé teszi számunkra, hogy egyrészt hozzájáruljunk a kollektív védelemhez, másrészt pedig támogatást és figyelmet kapjunk a polgárok biztonsága és Románia biztonsága szempontjából” – mondta a miniszter az Antena 3-nak adott interjúban.

Tîlvăr arra is emlékeztetett, hogy a román hatóságok tavaly reagáltak a drónincidensekre, amelyek során az orosz hadsereg által Ukrajna ellen bevetett, iráni gyártmányú Sahíd kamikázedrónok hatoltak be az ország légterébe, majd zuhantak le román területen.

A miniszter szerint Románia fejlett felderítő berendezésekkel rendelkezik, de ezek hatékonyságának vannak objektív korlátai.

Elmondta, magas az éberség, a megelőzés és a lehetséges hatások elleni küzdelem szintje. Emlékeztetett: n

em csupán a tengerszorosok stratégiai fontosságúak a Fekete-tenger szempontjából, hanem a Duna torkolata is, hiszen a Fekete-tengerhez a Dunán keresztül is hozzá lehet férni, ami nagy stratégiai jelentőséggel bír.

„Ez a hozzáférés arra késztetett bennünket, hogy növeljük a jelenlétünket, hogy jobban tudjuk ellenőrizni a Duna ágait, elsősorban Chiliára gondolok, ahol az események történtek (...) Megtettük a szükségesnek ítélt intézkedéseket, hogy megelőzzük és azonnal cselekedni tudjunk, ha ez ismét megtörténik” – mondta Tîlvăr.

A miniszter szerint miután az ukrán drónok román területre zuhantak, biztonsági intézkedéseket hoztak. Ezek biztosítják az állampolgárok védelmét, különösen a Duna torkolatvidékén. Ezek az intézkedések növelik a polgárok biztonságát az ukrán konfliktus hatásaitól – jelentette ki a védelmi miniszter.

Mint megírtuk,

legutóbb december közepén csapódott a földbe Tulcea megyében egy orosz drón.

Az incidens miatt a román külügy bekérette az orosz nagykövetet, és tiltakozásának adott hangot.

Mint arról beszámoltunk,

miután Oroszország kilépett az ukrán gabona exportját lehetővé tevő fekete-tengeri gabonamegállapodásból, műveletet indított az ukrán gabona külföldre szállítását lehetővé tevő infrastruktúra megsemmisítésére.

Ennek részeként sorozatos dróntámadásokat intéz a dunai ukrán kikötővárosok ellen, ennek nyomán egyes esetekben román területen is lezuhantak a lelőtt drónok. Emiatt Tulcea megye határ menti övezetében repülési tilalmat rendeltek el, és ideiglenes tábori óvóhelyeket építettek.

Eddig négy olyan esetről van tudomásuk a hatóságoknak, amikor a lezuhanó drónok vagy azok alkatrészei román területen értek földet.

A vizsgálatok szerint iráni gyártmányú Sahíd kamikázedrónokról van szó, amelyek

nem Románia területét vették célba, hanem azután zuhantak le román területen, hogy az ukrán légvédelem lelőtte őket.

A román radarok egyik drónt sem észlelték, a védelmi tárca indoklása szerint azért, mert ezek a pilóta nélküli eszközök nagyon alacsonyan képesek repülni

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

„Sóháború” zajlik Romániában, az AUR eltörölné a kötelező jódozást, pedig a WHO egyértelműen ajánlja

Megszüntetné a konyhasó kötelező jódozását a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi törvényjavaslata. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja ezzel szemben világos: minden étkezési sót jódozni kell.

„Sóháború” zajlik Romániában, az AUR eltörölné a kötelező jódozást, pedig a WHO egyértelműen ajánlja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba

A továbbiakban is három minisztere lenne az RMDSZ-nek, amennyiben a parlament megszavazza Siegfried Mureșan kormányát. Az RMDSZ ugyanakkor a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba
2026. szeptember 25., péntek

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme

Az összes párt és politikus felelős a Romániában kialakult politikai patthelyzetért – derül ki egy friss felmérésből.

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme
2026. szeptember 25., péntek

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?

Szombaton terjeszti be a parlament elé tervezett kormánya névsorát és programját Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását

Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását
2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere

Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere
2026. szeptember 24., csütörtök

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány

Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány
2026. szeptember 24., csütörtök

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás
Hirdetés
Hirdetés