
Fotó: Adrian Sultănoiu/Védelmi Minisztérium
Románia segítséget nyújt Moldova állampolgárainak a koronavírus-járvány elleni védekezésben – jelentette be hétfőn Klaus Johannis államfő.
2020. április 27., 16:522020. április 27., 16:52
„A Moldovai Köztársaságban bonyolult a helyzet és Románia Moldova rendkívül fontos, mi úgy gondoljuk, a legfontosabb partnerének tekinti magát” – magyarázta az elnök.
Bukarest védőmaszkokat, egyéb egészségügyi felszereléseket és gyógyszereket is küld a moldovai állampolgárok számára – közölte Johannis a bukaresti kormány tagjaival folytatott hétfői egyeztetés után.
A Mediafax hírügynökség szerint Moldovában több mint 3400 emberről bizonyosodott be, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2), és a járvány eddig 101 halálos áldozatot követelt.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás