Valeriu Gheorghiţă (archív felvétel)
Fotó: Gov.ro
Amint megkapja az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását, Románia készen fog állni a 12–15 éves gyerekek beoltására is, szülői engedéllyel – idézi az Agerpres Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnökének hétfői nyilatkozatát.
2021. május 10., 18:052021. május 10., 18:05
Gheorghiţă Craiován vett részt a városban szervezett oltási maraton megnyitóján.
A katonaorvos úgy vélekedett, hogy azok a szülők, akik már beoltatták magukat, felmérik az immunizálás jelentőségét gyermekeik számára is, akik számára nagyon fontos a fizikai jelenléttel történő oktatáshoz való visszatérés mind a készségek fejlesztése, mind pedig a társadalmi-érzelmi fejlődés szempontjából.
– mondta Gheorghiţă.
Arról is beszámolt, hogy az UNICEF és a WHO közreműködésével széles körű tájékoztatási kampányt dolgoznak ki, amelybe a családorvosokat és a központi hatóságokat egyaránt bevonják. Ennek a tájékoztató kampánynak néhány héten belül érezhető kell hogy legyen a hatása – vélekedett a szakember.
Letartóztatta a rendőrség román posta egyik alkalmazottját, miután a gyanú szerint több mint egymillió lej értékű állampapírt lopott el.
A határhoz közeli ukrajnai célpontokat ért eddigi orosz dróntámadások több mint 50 százaléka során hullottak dróndarabok román területre – közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség kérdésére a védelmi minisztérium.
A hajnali szeizmikus mozgás után újabb, ezúttal a Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt vasárnap 14 óra 39 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!