
Fotó: Twitter
Egy román állampolgár is életét vesztette a március elsején hajnalban történt görögországi vonatszerencsétlenségben – közölte szombaton a bukaresti külügyminisztérium.
2023. március 04., 11:092023. március 04., 11:09
2023. március 04., 11:162023. március 04., 11:16
A külügyi kommüniké szerint a román állampolgár holttestének azonosítását a görög hatóságok jelezték a szaloniki román főkonzulátusnak. A diplomáciai képviselet haladéktalanul értesítette a romániai áldozat családját a halálesetről, és tájékoztatták a hozzátartozóit a holttest hazaszállításának eljárásáról – számolt be a külügy.
A külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a szaloniki román főkonzulátust a görögországi román közösség egyik tagja telefonon értesítette egy román állampolgár lehetséges eltűnéséről, aki feltehetően a vasúti baleset egyik áldozata volt.
Az ország történetének legsúlyosabb vonatbalesete során 57-en vesztették életüket. Görögországban hatalmas felháborodást váltott ki a katasztrófa, szerdán, csütörtökön és pénteken este Athénban tiltakozók kövekkel dobálták meg a vasúttársaság székházát, és Szalonikiben, valamint Láriszában is tiltakozások voltak. Csütörtökön országszerte munkabeszüntetéssel tiltakoztak a vasúti dolgozók, miután a vasutas szakszervezet sztrájkot hirdetett. Az érdekképviseleti szervezet szerint a kormány többszöri kérésre sem volt hajlandó meghallani a biztonsági előírások javítására irányuló követeléseiket.
Az Athénból Szalonikibe tartó személyvonat, amelyen mintegy 350-en utaztak, és a Szalonikiből indult tehervonat Lárisza előtt ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között, az ütközés miatt több kocsi kisiklott, és három lángba is borult. A láriszai állomásfőnök, akit még szerdán vettek őrizetbe, csütörtöki ügyészségi meghallgatásán részben felelősséget vállalt a történtek miatt, de ügyvédje szerint más tényezők is közrejátszottak a balesetben.

A tűzoltóság közlése szerint 38 halottja van a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetnek. A rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vették Lárisza város pályaudvarának állomásfőnökét a balesettel összefüggésben.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
szóljon hozzá!