
Képünk illusztráció
Fotó: Freepik
Az Igazságügyi Felügyelet szerint nem történt szabálytalanság a bukaresti ítélőtáblán, az egyes nagy horderejű ügyek elévülése csak „időbeli egybeesés” nem beavatkozások következménye.
2026. február 06., 11:012026. február 06., 11:01
Az intézmény a Recorder dokumentumfilmjében feltárt rendellenességeket vizsgálta ki. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett jelentés szerint
Az Igazságügyi Felügyelet kiemeli, hogy az ügyelosztás, a bírói tanácsok összetételének változása vagy más szervezési döntések nem egy-egy konkrét ügy befolyásolását szolgálják, hanem a bíróságok működéséhez szükséges adminisztratív eszközök, és ezek önmagukban nem jelentik az igazságszolgáltatás befolyásolását.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) keretében működő Igazságügyi Felügyelet (IJ) vasárnap bejelentette, hogy ellenőrzéseket indított a Recorder anyagában elhangzottak kapcsán.
Az intézmény arra is rámutatott, hogy az igazságügyi rendszer működését jelentősen befolyásolja az alulfinanszírozottság, a személyzethiány és a jelentős ügyteher, amelyeket a Recorder nem vett kellően figyelembe. A jelentés szerint
Összegzésképpen az Igazságügyi Felügyelet megállapította: nem igazolható, hogy a bírói függetlenség sérült volna a bukaresti ítélőtáblán,

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege kedden egyhangúan úgy döntött, hogy kezdeményezi az Igazságügyi Felügyeletnél (IJ) azoknak az állításoknak a kivizsgálását.
Mint ismeretes, a Recorder filmjében több bíró és ügyész névvel vagy név nélkül arról beszél, hogy a bukaresti ítélőtábla vezetősége sok esetben a bírói testületek összetételének megváltoztatásával eszközölt ki a korrupcióval vádolt személyek számára kedvező ítéleteket. A példaként felidézett ügyek között van Marian Vanghelie volt bukaresti kerületi polgármester vagy Cristian Burci és Puiu Popoviciu üzletemberek büntetőpere is.

„Jól kidolgozott terv” zajlik a „bírói hatalom destabilizálására” – így reagált a CSM csütörtökön közzétett nyilatkozatában a Recorder oknyomozó portál által készített, az igazságszolgáltatásban tapasztalható visszaéléseket leleplező riportfilmjére.
Nincs információ arról, hogy az amerikai csapatok kivonulnának Romániából – jelentette ki Radu Miruță védelmi miniszter.
Nyolcszázezer lejes óvadék ellenében bűnügyi felügyelet alá helyezték és eltiltották hivatala gyakorlásától Bukarest harmadik kerületének polgármesterét, Robert Negoițát – nyilatkozták ügyészségi források csütörtök este az Agerpresnek.
Nem történt külső beavatkozás a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítéséről szóló döntés meghozatalakor – állította Dacian Dragoș alkotmánybíró.
Az alternatív küszöb emelésével nehezítené meg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyik képviselője az RMDSZ parlamentbe jutását.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a Galac megyei smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan államfő.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A múlt héten 11 elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában; ezzel 68-ra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A DIICOT ügyészei őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában.
Az alkotmánybíróság halogatása a bírák és ügyészek különleges nyugdíjai kapcsán oda vezetett, hogy a Nemzeti Helyreállítási és Reziliencia Terv (PNRR) 215. mérföldköve nem teljesült.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
szóljon hozzá!