Raed Arafat: a tünetmentesek is fertőznek, készülhetünk a járvány második hullámára

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője azt mondta az Antena 3-nak adott kedd esti nyilatkozatában, hogy az európai polgári védelem a COVID-19 világjárvány második hullámára készül, jelenleg azonban senki nem tudja megjósolni annak intenzitását.

Hírösszefoglaló

2020. június 10., 10:512020. június 10., 10:51

2020. június 10., 11:092020. június 10., 11:09

Arafat elmondta, videokonferencián tanácskozott az európai polgári védelem képviselőivel, és „egyértelműen” a COVID-19 járvány második hullámára készülnek, azt viszont senki nem tudja egyelőre megmondani, hogy a második hullám erősebb vagy gyengébb lesz-e, mint az első.

A katasztrófavédelem vezetője hangsúlyozta: nem tartja helyénvalónak a korlátozások teljes feloldását.

„Ha jön a második hullám, bizonyos intézkedéseket ismét meg kell hozni, ez nyilvánvaló. Talán ha jobban felkészülünk, nem kell majd olyan kemény intézkedéseket hoznunk, mint eddig. Meglátjuk, de a veszélyhelyzet valamilyen formájára szükség lesz, hogy tovább tudjunk lépni. Hogy mi lesz a tartalma, mit veszünk ki belőle, mint például a közvetlen beszerzéseket, amelyekre ebben a fázisban nincs szükség, mindezt politikai szinten meg lehet tárgyalni és egyetértés születhet ebben a kérdésben” – tette hozzá Raed Arafat.

A belügyi államtitkár ugyanakkor elmondta,

az Egészségügyi Világszervezet (WHO) módosította azt a korábbi álláspontját, miszerint a koronavírussal fertőzött, tünetmentes személyek csak nagyon ritkán adják tovább a fertőzést.

Arafat szerint a WHO egyik képviselője – egy orvos – korábban néhány, nyilvánosságra nem került tanulmány alapján azt állította, hogy a tünetmentes fertőzöttek csak nagyon ritka esetben adják tovább a vírust. Ezt az állítást azonban a WHO később visszavonta. A katasztrófavédelem vezetője szerint mindez nem azt bizonyítja, hogy „valami baj volna a WHO-val”, hanem azt érzékelteti, mennyire kezdetleges fázisában van a járvány kezelése, nem készültek még kimerítő tanulmányok róla.

„Ha tünetmentes vagyok, de pozitív, akkor terjesztem a vírust. Ez a jelenlegi álláspont. (...) Ha tünetmentes vagy, illetve ha nagyon enyhék a tüneteid, és felülsz a buszra, leszállásig néhány embert megfertőzöl. Ez történt Suceaván” – szögezte le Arafat.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben