
Vége a bilincscsörgésnek? Korlátoznák a sajtó hozzáférését bizonyos információkhoz a bűnvádi eljárás során
Fotó: Pál Árpád
A szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ szavazataival a bukaresti parlament szenátusa elfogadta szerdán a büntető perrendtartás módosítását, amelyet az alkotmánysértőnek bizonyult cikkelyek kiigazítására, az emberi jogok védelmére és az ártatlanság vélelméről szóló európai uniós irányelv érvényesítésére hivatkozva terjesztettek elő a szociáldemokrata törvényhozók.
A jobbközép ellenzék a tervezet számos rendelkezését bírálta: szerintük a kormánypártok korrupt politikusaik elszámoltatását próbálják akadályozni, az új perrendtartás pedig a bűnözőt és nem áldozatát védi.
Azt is megszavazta a felsőház, hogy a fellebbviteli bíróság nem marasztalhat el egy első fokon felmentett vádlottat, csak ha új bizonyítékok merülnek fel, vagy megismétli a bizonyítási eljárást. A tervezetbe az is bekerült, hogy az ügyészségeknek automatikusan ejteniük kell a vádat minden olyan bűnvádi eljárásban, amelynél egy éven belül nem sikerült vádat emelniük.
Ha egy gyanúsított ellen a nyomozás során titkos megfigyelést rendelnek el, arról a megfigyelés befejezése után legkésőbb tíz nappal írásban kell majd értesíteni az érintettet, a jegyzőkönyvek tartalmát és magukat a felvételeket – amennyiben az igényli – a gyanúsítottnak is be kell majd mutatni. A módosítás során a román médiában folyamatosan jelen lévő bilincscsörgésnek is megpróbáltak gátat szabni a törvényhozók azzal, hogy az eljárásjog korlátozná a sajtó hozzáférését bizonyos információkhoz a bűnvádi eljárás során, amennyiben pedig közérdekű volta miatt mégis nyilvánosságra hozzák egy részleteit, az ügyészségek számára tilos lesz, hogy bűnösként állítsanak be egy gyanúsítottat a jogerős ítélet előtt.
Egy másik módosító indítvány értelmében a gyanúsított vagy vádlott ellen a bírói testület legtöbb 30 napra rendelhet el – az ügyész alapos indoklására vagy hivatalból – hatósági felügyeletet, amely legfeljebb 160 nappal hosszabbítható meg, a feljelentést pedig a bűncselekményről való tudomásszerzés után legkésőbb hat hónapon belül meg kell tenni. Az előzetes letartóztatást a bíró csak abban az esetben rendelheti el, ha alapos bizonyítékok vannak arra, hogy a gyanúsított vagy vádlott bűncselekményt követett el. Egy személy kihallgatása legfeljebb hat órán át tarthat (24 órás időtartam alatt). A gyanúsítottak vagy vádlottak vallomását kötelező módon rögzíteni kell, és a hang- és videofelvételt a védelem rendelkezésére kell bocsátani, ellenkező esetben kizárják azt a bizonyítékok közül.
A közterületeken elhelyezett térfigyelő kamerák felvételei felhasználhatók bizonyítékként, mint ahogyan a perben részt vevő felek által saját beszélgetéseikről készített hangfelvételek is – szögezi le a szenátus által elfogadott tervezet. Egy másik cikkely értelmében ahhoz, hogy egy fotó, illetve hang- vagy videófelvétel felhasználható legyen a vádemeléshez, hitelességének megállapítása érdekében ellenőrizhető kell hogy legyen megszerzésének jogszerűsége.
A büntetőeljárás módosítását a tavalyi korrupcióellenes tüntetések nyomán lemondott Florin Iordache volt igazságügy-miniszter által vezetett parlamenti különbizottság dolgozta ki. A kormánytöbbség a büntető törvénykönyvet is módosítani akarja. A büntetőeljárást módosító tervezet a képviselőházi vita során nyeri el végső formáját.
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi.
szóljon hozzá!