
Fotó: Printscreen/Adevarul.ro
Öt személy meghalt, további hárman megsérültek, miután teherautóval ütközött egy nyolc személyt szállító kisbusz. A baleset a hétfőre virradó éjszaka történt Teleorman megyében, Drăgăneşti Vlaşca településen.
2021. július 05., 09:432021. július 05., 09:43
A balesetben érintettek nagy száma miatt életbe léptették a hatóságok a vörös beavatkozási tervet, és több tűzoltó és mentős egységet vezényeltek ki a helyszínre.
A kisbusz utasai közül hárman már nem voltak életben, amikor kiértek a mentők, kettőnek nagyon súlyos volt az állapota, hárman az autó roncsai közé szorultak. Utóbbiakat feszítővágókkal szabadították ki, majd átadták a mentős egységeknek. Négy személyt kómás állapotban vittek kórházba, egyet a helyszínen láttak el. A kamion sofőrje enyhe sérüléseket szenvedett, ő megtagadta a kórházba szállítást.
A Teleorman megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset végső mérlege öt halott, három sebesült.
Mindkét autó vezetőjét alkoholszondával tesztelték, de egyikük sem fogyasztott szeszes italt. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Tovább növelik a bukaresti kormánykoalíció két legnagyobb pártja közötti feszültséget a Románia technikai recesszióba süllyedéséről szóló pénteki hírek.
A kormánykoalíció a felek közötti „folyamatos támadások” és a „súlyos válság” látszata ellenére is működik – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő.
Nem a mostani a megfelelő időpont a kormányból való kilépésre – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A jogállamiság megsértésével vádolja Romániát, és uniós kötelezettségszegési eljárást követel Brüsszeltől az LMBT+ közösség diszkriminálására hivatkozva nyolc romániai civil szervezet.
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) felszólította koalíciós partnereit, hogy hagyjanak fel a megszorító politikával, és az ország társadalmi és gazdasági realitásait figyelembe vevő strukturális reformok bevezetését támogassák.
A múlt héten hat elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában; ezzel 74-re nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Tavaly országszerte 92 219 jármű műszaki állapotát vizsgálták meg közúti ellenőrzéseik során a Román Gépjármű-nyilvántartási Hatóság (RAR) felügyelői, és a megállított járművek 38,5 százalékát nem megfelelő műszaki állapotúnak minősítették.
A társadalmi párbeszéd bizottság jóváhagyta a 2026–2027-es tanév menetrendjének végleges változatát – közölte csütörtökön az oktatási minisztérium.
Románia egyeztet az Egyesült Államokkal a február 19-re tervezett Béketanács-ülésen való részvételről – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan.
Alexandru Muraru, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke lemondásra szólította fel Radu Oprea szociáldemokrata párti (PSD) kormányfőtitkárt, miután az a Victoria-palotában bejelentett létszámleépítést Auschwitzhoz hasonlította.
szóljon hozzá!