
Fotó: Maia Morgenstern/Facebook
Őrizetbe vettek hétfőn egy fiatalembert a Maia Morgenstern színművésznőt ért halálos fenyegetés ügyében. A hatóságok gyanúja szerint a bukaresti férfi fenyegette meg azzal a művészt, hogy megöli, valamint hogy felgyújtja a Zsidó Színházat.
2021. március 29., 14:202021. március 29., 14:20
2021. március 29., 14:252021. március 29., 14:25
A bukaresti első kerületi ügyészség hétfői tájékoztatása szerint a férfi ellen fenyegetés bűntette miatt vizsgálódnak. „Súlyosbító körülménynek számít, hogy a bűntettet faji, nemzetiségi, etnikai hovatartozás, nyelvi, vallási, nemi, szexuális irányultság, politikai vélemény vagy hovatartozás miatt követték el” – közölte a nyomozó hatóság.
Maia Morgenstern, az egyik legismertebb román színésznő szombaton tette közzé a közösségi oldalán azt az üzenetet, amelyben antiszemita sértegetésekkel illették őt és társulatát, és halálosan megfenyegették. Az üzenet a bukaresti Állami Zsidó Színház e-mail címére érkezett. Az aláírásban az állt, hogy az elektronikus levelet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) küldte, az ellenzéki alakulat azonban elhatárolódott a levéltől, és szombaton ugyancsak Facebook-oldalán közölte: kiáll Maia Morgenstern mellett, akit mélységesen tisztel és nagyra becsül.

Halálos fenyegetést tartalmazó levelet küldtek szombaton, a zsidó húsvétnak is nevezett pészah kezdetén Maia Morgensternnek, a bukaresti Állami Zsidó Színház művészének. A levélről ő maga számolt be.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
1 hozzászólás