
Túl kevés bölcsődénk van, és egyenlőtlen a megoszlásuk – erősítette meg az oktatási miniszter is
Fotó: Tuchiluș Alex
Románia számára rendkívül fontos a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás – jelentette ki kedden a Román Akadémia székhelyén Daniel David oktatási miniszter. A szaktárcavezető a romániai oktatáspolitikáról készült OECD-jelentést bemutató rendezvényen szólalt fel.
2025. május 27., 13:392025. május 27., 13:39
Daniel David elmondta, hogy a jelentés elkészülte alatt három miniszter követte egymást az oktatási tárca élén, és hivatalban lévő miniszterként most rá vár az a feladat, hogy ismertesse a dokumentumot. Meglátása szerint a jelentés szerzői „komoly munkát végeztek”, és a következtetéseik nagy figyelmet érdemelnek, mert részét képezik Románia OECD-csatlakozási folyamatának.
A tanulmány az OECD tagállamaiban működő jó gyakorlatokhoz méri a romániai helyzetet, és ajánlásai egy általános stratégia alapjául szolgálhatnak – tette hozzá.
Daniel David idézte az Eurostat adatait, amelyeknek megfelelően a romániai bölcsődés- és óvodáskorú gyerekek mindössze 11,4 százaléka jár bölcsődébe vagy óvodába. „Ez rossz; pszichológusként nekem is ez a véleményem, és az OECD is megerősíti, hogy
– idézte Daniel David nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Az OECD jelentése szerint Románia jelenleg nem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával ahhoz, hogy a gyermekek sokkal nagyobb arányban vegyenek részt a koragyermekkori nevelési rendszerben.
– szögezte le Daniel David. Kifejtette, a bölcsődei és óvodai oktatás túlnyomórészt a gyermekfelügyeletben merül ki, de már ebben a korban el kellene kezdeni bizonyos alapvető kompetenciák fejlesztését.
A miniszter szerint az is problémát jelent, hogy a bölcsődei és óvodai oktatásban nincs elég tanerő, és a meglévő pedagógusok képzettségi szintje sem mindig megfelelő.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
szóljon hozzá!