
Miután Johannis visszautasította a nyilvános vitát, Dăncilă is sajtóértekezletet hívott össze
Fotó: Székelyhon-montázs
Csaknem egyszerre, alig egy óra eltéréssel találkozik a sajtó képviselőivel kedden este a romániai elnökválasztás második fordulójába jutott, második mandátumra pályázó Klaus Johannis jobboldali államfő és kihívója, Viorica Dăncilă volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
2019. november 19., 17:132019. november 19., 17:13
2019. november 22., 10:522019. november 22., 10:52
Az első fordulót mintegy 15 százalékpontos előnnyel záró Johannis határozottan elzárkózott attól, hogy nyilvános vitát folytasson Dăncilával, mondván, hogy nem hajlandó ily módon legitimálni azt a Szociáldemokrata Pártot (PSD), amely az utóbbi három évben – álláspontja szerint – lábbal tiporta a jogállamiságot, kormányzati intézkedéseivel pedig mérhetetlen károkat okozott Romániának.
A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje az elmaradt jelöltvita helyett nyilvános vitára hívott kedd estére kilenc közismert újságírót és politológust az egyetemi könyvtárba, azt ígérve, hogy – a kiválasztott beszélgetőpartnerek – bármiről kérdezhetik. A kétszáz férőhelyes aulában egyetemi hallgatók és további akkreditált újságírók követhetik figyelemmel a beszélgetést anélkül, hogy kérdezhetnének.
A PSD azt hangoztatta, hogy bármilyen újságírót szívesen lát és – a PNL-lel ellentétben – a szerkesztőségekre bízta, kit küldenek a találkozóra. Részvételüket legfeljebb az korlátozhatja, hogy Dăncilă a parlamentet választotta rendezvénye helyszínéül, ahova normális körülmények között csak az akkreditált újságírók léphetnek be.
Románia több mint 18 millió szavazópolgára vasárnap választja meg az ország elnökét a következő öt évre, a két versenyben maradt jelölt, Klaus Johannis és Viorica Dăncilă közül. A választási kampány szombaton reggel 7 órakor ér véget.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!