
Nicușor Dan államfő részt vett „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön
Fotó: X/Nicușor Dan
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
2025. július 11., 11:022025. július 11., 11:02
Nicușor Dan csütörtök este X-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, a megbeszélés résztvevői megerősítették az igazságos és tartós ukrajnai béke megteremtése melletti közös elkötelezettségüket.
„Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtésére és fenntartására irányuló erőfeszítésekhez, valamint Oroszország elrettentéséhez. Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti. Folytatni kell a nyomásgyakorlást Oroszországra, többek között a szigorú szankciók révén” – fogalmazott. Az államfő hozzátette:
A majdani ukrajnai béke biztosítására hajlandó országok koalíciójának ülését Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő hívta össze.
A továbbiakban is három minisztere lenne az RMDSZ-nek, amennyiben a parlament megszavazza Siegfried Mureșan kormányát. Az RMDSZ ugyanakkor a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Az összes párt és politikus felelős a Romániában kialakult politikai patthelyzetért – derül ki egy friss felmérésből.
Szombaton terjeszti be a parlament elé tervezett kormánya névsorát és programját Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.
Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN
Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.
Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.
Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.
Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.
Drón sértette meg a román légteret csütörtökön reggel.
szóljon hozzá!