Hirdetés

Nicușor Dan: Európának gyors ütemben bővítenie kell védelmi iparát

Nicușor Dan

Nicușor Dan: minden feltétel adott ahhoz, hogy Románia Délkelet-Európa védelmi iparának innovációs és gyártási központjává váljon

Fotó: Presidency

Európának gyors ütemben bővítenie kell védelmi iparát – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő. Az elnök a román–német védelmi ipari együttműködésről szervezett bukaresti konferencián beszélt erről.

Krónika

2025. november 10., 15:002025. november 10., 15:00

Nicușor Dan hangsúlyozta, Németország Románia legfontosabb kereskedelmi partnere, és az első helyen áll a külföldi befektetők rangsorában. Elmondta, hogy a német vállalatok mintegy 235 ezer romániai munkavállalónak biztosítanak állást, egyebek mellett olyan területeken, mint az elektronika, a mikroelektronika, a precíziós alkatrészek vagy a kutatás és az innováció.

Idézet
„Most olyan helyzetben vagyunk, amelyet senki sem kívánt, de kénytelenek vagyunk gyors ütemben bővíteni az európai védelmi ipart”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a román gazdaság, valamint a Románia és Németország közötti együttműködés is kihasználhatja a szükséghelyzetből adódó lehetőségeket.

Hirdetés

korábban írtuk

Védelmi miniszter: hosszú távú konfliktusra kell készülni Oroszországgal
Védelmi miniszter: hosszú távú konfliktusra kell készülni Oroszországgal

Romániának és NATO-szövetségeseinek fel kell készülniük egy hosszú távú konfrontációra Oroszországgal – vélekedett Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Az államfő említést tett a Rheinmetall német fegyvergyártó Brassó megyei beruházásáról is, rámutatva, hogy a lőporgyárnak helyi ellátási láncokra lesz szüksége, ami a romániai piac fejlődését fogja eredményezni.

Idézet
„Úgy gondolom, minden feltétel adott ahhoz, hogy Románia Délkelet-Európa védelmi iparának innovációs és gyártási központjává váljon”

– idézte Nicușor Dan szavait az Agerpres hírügynökség.

Az államfő szerint Romániának „nem kell a nulláról építkeznie” ezen a téren, hiszen számos régi vállalat fennmaradt, csak új technológiákkal kell felszerelni ezeket, amihez nagy segítséget nyújt majd az Európai Unió SAFE programja és a védelmi ipari fejlesztését ösztönző más finanszírozási programok.

korábban írtuk

A román védelmi tárca megkötötte az F-16-osok beszerzésére vonatkozó szerződést a holland kormánnyal
A román védelmi tárca megkötötte az F-16-osok beszerzésére vonatkozó szerződést a holland kormánnyal

A román védelmi minisztérium megkötötte a 18 darab F-16-os harci repülőgép egy euró jelképes áron történő beszerzésére vonatkozó szerződést a holland kormánnyal – jelentette be hétfőn Ionuț Moșteanu, a tárca vezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től

Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között

Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével

Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével
2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés