
Aurel Bălăşoiu parlamenti képviselő
Fotó: Aurel Bălăşoiu/Facebook
Hivatalból büntetőjogi eljárást indított Aurel Bălăşoiu képviselő ellen kiskorúval létesített szexuális kapcsolat gynaújával a bukaresti legfőbb ügyészség, amely ugyanakkor egy második ügyben is kivizsgálást folytat a honatya ellen, miután bűnügyi feljelentést nyújtottak be ellene nemi erőszak miatt.
2022. október 04., 19:442022. október 04., 19:44
2022. október 04., 19:452022. október 04., 19:45
A nyomozó hatóság keddi közleménye szerint az első, hivatalból indított eljárást a büntető törvénykönyv 220-as számú cikkelye (kiskorúval létesített szexuális kapcsolat), a második, feljelentés alapján indított eljárást pedig a Btk. 218-as cikkelye (erőszakos nemi közösülés) alapján kezdeményezték.
Aurel Bălăşoiuról szombat este jelentek meg olyan felvételek, amelyeken a képviselő ruhátlanul látható egy fiatal társaságában, aki különböző információk szerint kiskorú.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) még aznap bejelentette, hogy kizárja soraiból Aurel Bălăşoiut. Ugyanakkor felszólították, hogy mondjon le képviselői mandátumáról. Kilátásba helyezték, hogy amennyiben nem tesz eleget a felszólításnak, a PSD Bălăşoiu mentelmi jogának azonnali megvonására fog szavazni. „A PSD semmilyen módon nem tűri a törvény, az emberi méltóság és a keresztény erkölcs megsértését” – jelent meg a párt Facebook-oldalán.
Aurel Bălăşoiu tagadta, hogy őt ábrázolnák a nyilvánosságra került képek, és kijelentette, hogy nem fog lemondani törvényhozói tisztségéről. Aurel Bălăşoiu első mandátumát tölti parlamenti képviselőként, a PSD Argeş megyei listáján került be a törvényhozói testületbe. A bukaresti jogi egyetem mellett Piteşti-en teológiát is végzett.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!