Fotó: Gábos Albin
Kedvezőtlenül véleményezte kedden a bukaresti képviselőház emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága azt a törvénytervezetet, amely szerint a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét.
2020. június 09., 22:482020. június 09., 22:48
2020. június 09., 22:592020. június 09., 22:59
A tervezetről szerdán szavaz az alsóház plénuma, döntéshozó kamaraként. A parlament törvényhozói tanácsa kedvezően véleményezte a javaslatot, a jogi bizottság azonban elutasította azt, majd az emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottság is közölte, hogy többségi szavazattal negatív véleményezést adott ki az indítványról. Ugyanez a testület május végén ugyancsak elutasította a március 15. ünnepnappá nyilvánítására vonatkozó előterjesztést.
A törvényjavaslatot eredetileg május 27-én kellett volna megvitatnia a bukaresti képviselőház plénumának, akkor azonban levették napirendről és visszaküldték a szakbizottságoknak újratárgyalásra. Marcel Ciolacu, az alsóház szociáldemokrata (PSD) elnöke akkor azt mondta, a tervezetet a frakcióvezetők közös megegyezése alapján vették le a napirendről. A szenátus 2017 novemberében elutasította a tervezetet.
Az RMDSZ által benyújtott javaslat lehetővé tenné, hogy a romániai magyarlakta településeken március 15-én kulturális rendezvényeket tartsanak a helyi költségvetésből történő finanszírozással. A munkáltatóknak biztosítaniuk kellene, hogy a magyar alkalmazottak kérésre szabadnapot vehessenek ki, ha részt akarnak venni a március 15-i ünnepségeken. Mint arról beszámoltunk, Klaus Iohannis államfő Erdély eladásával vádolta meg az ellenzéki és a parlamentben többséggel rendelkező szociáldemokratákat, emiatt jelenleg egyetlen román párt sem meri támogatni az RMDSZ törvénytervezeteit.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
2 hozzászólás