
Fotó: Videófelvétel
Hat szabálysértési bírságot szabott ki a csendőrség pénteken a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) csütörtöki oltásellenes tüntetésének résztvevőire, egy személy ellen pedig büntetőeljárást indítottak.
2023. augusztus 18., 12:492023. augusztus 18., 12:49
A fővárosi csendőrség közleménye szerint 9700 lej értékben szabtak ki bírságot, ötöt a gyülekezési jogot szabályozó törvény megsértése, egyet garázdaság miatt.
Mint arról beszámoltunk, csütörtökön az AUR több tagja, törvényhozója és szimpatizánsa tüntetett az egészségügyi minisztérium épülete előtt az oltás kötelezővé tétele ellen. A tiltakozók követelték Alexandru Rafila miniszter lemondását és a közvitára bocsátott új országos oltási stratégia visszavonását.
Az ellenzéki párt képviselői arra biztatták a résztvevőket, hogy állják el a szaktárca épületének bejáratát.
Az egyik tüntető felmászott az épület homlokzatára, a csendőrök szép szóval próbálták rábírni arra, hogy biztonságban jöjjön le onnan. Egy másik tiltakozó megütött egy újságírót. Őt kiemelték a tömegből, és bekísérték a rendőrségre.

Romániában az oltás soha nem volt és nem is lesz kötelező – jelentette ki a pénteki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több tagja, törvényhozója és szimpatizánsa tüntetett csütörtökön az egészségügyi minisztérium épülete előtt egy törvénytervezet ellen, amellyel szerintük a kormány kötelezővé tenné az oltásokat Romániában.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
szóljon hozzá!