
Péntekig tart az óvodai és bölcsődei újrabeíratási időszak
Fotó: Bálint Eszter
Hétfőn kezdődik a gyerekek óvodai és bölcsődei újrabeíratása.
2024. május 20., 09:162024. május 20., 09:16
Ebben a szakaszban azoknak a szülőknek kell újrabeíratási kérelmet benyújtaniuk, akik azt szeretnék, hogy gyermekük a 2024–2025-ös tanévben is ugyanabba az oktatási intézménybe járjon, mint eddig.
Ezt követően az óvodák és bölcsődék közzéteszik a szabadon maradt helyek számát, amelyekre május 27-én kezdődik a beiratkozás- írja az Agerpres.
Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.
Nicușor Dan államelnök visszaküldte csütörtökön a parlamentnek megfontolásra a szélsőségesség elleni küzdelemről szóló törvényt.
A környezetvédelmi miniszter a Paltinu gyűjtőtónál azt mondta csütörtökön: a tervek szerint haladnak az intézkedések, hogy hétfőn újra lehessen indítani a vízszolgáltatást.
Daniel David oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy pénteken aláírja az iskolai házi feladatokról szóló rendeletet.
szóljon hozzá!