
Fotó: Balázs Lajos
Hozzávetőlegesen hatezer személyt hallgatnak ki a katonai ügyészek az 1989-es forradalom ügyében indított bűnvádi eljárás következő szakaszában.
2018. június 06., 14:422018. június 06., 14:42
Marian Lazăr katonai ügyész szerdán az Agerpres szerint azt mondta, hamarosan elkezdik a sértettek és a büntetőeljáráshoz polgári félként csatlakozott személyek kihallgatását.
Az érintettek a bukaresti, iaşi-i, kolozsvári, temesvári katonai ügyészségre vagy a lakóhelyük szerinti megyei rendőr-főkapitányságra kapnak majd idézést – mondta Lazăr.
A katonai ügyész hozzátette, az érintetteket arra kérik, vigyék magukkal a kihallgatásra azokat az orvosi iratokat, amelyek az 1989. decemberi események alatt szerzett sérüléseiket igazolják, olyan személyi iratokat, amelyek a sértettel való leszármazotti kapcsolatot igazolják, illetve bármilyen más, az 1989. decemberi eseményekhez köthető bűnvádi eljárással kapcsolatos dokumentumot.
Az 1989-es forradalom ügyében többek között Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes ellen zajlik bűnvádi eljárás emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt. A katonai ügyészek a nyomozás során megállapították, hogy nem alakult ki hatalmi vákuum Romániában 1989 decemberében, illetve hogy a december 22-én este elindított katonai diverzió vezetett a számos emberéletet és sérültet követelő eseményekhez.

Petre Roman ártatlannak vallotta magát csütörtökön, amikor a legfőbb ügyészségről távozott. A volt miniszterelnököt emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják a forradalomügyben, csütörtökön pedig kiterjesztették az ellene zajló bűnvádi eljárást.

Kiterjesztették a Ion Iliescu ellen a forradalom ügyében indított bűnvádi eljárást az 1989. december 22-e és 27-e közötti időszakra – közölte kedden a bukaresti főügyészség. A volt államfőt emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítják.
Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.
Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.
A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.
A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.
szóljon hozzá!